Faludysan

Nékem sem jutott jobb sors, mint a franciaországi emigránsok közül bárkinek. Nem panaszkodhattam azonban, hiszen legalább barátaim voltak, hithű hitetlenek, egyenlőség elleni kommunisták, és antikommunisták, kik ajkukon Sztálin nevével aludtak el. Ellenségem pedig egy se volt, amit már-már sértetten vettem tudomásul. Sőt, a koronavírus sem nyomakodott sem közénk, sem belém, aminek azt a szerencsét köszönhettem, hogy én viszont nyomakodhattam másba.
Emlékszem Fleurre – hogy is feledhetném el? Atlétikus, mégis törékeny s oly hálás testét egy életre megjegyeztem, amikor váratlanul besurrant a szobámba. Már negyven hónapja ismertük egymást, én azonban rá se néztem, csak titokban, bár annál hevesebben imádtam. Akkor ellenben rá kellett jönnöm, hogy mit se tudok a hevességről, pedig barátom, Kétes Landor, a felvidéki származású, kiváló, bár ismeretlen publicista több ízben beszélt nékem Plutarkhoszról.
Fleur olyan volt, akár egy kisportolt virág, szirmos, pompás, rugalmas Kleopátra. Hírnevét nem hazudtolta meg, hiszen maga szervezte pásztoróránkat azzal kezdte, hogy hatszáz liter fertőtlenítőt öntött egy dézsába, s szótlanul felszólított, mosdjam meg. Látván töprengésemet, már meglehetősen megkeményedett szemérmemre húzott egy maszkot.
Ezen túlestem valahogy, és akkor megcsodálhattam mindenét, egyszerre tevékenyen és passzívan. Igyekeztem a kortárs magyar irodalomra gondolni, hogy erekcióm ne járjon ejakulációval is egyben, s így a kis, száznyolcvanhét centiméteres nimfa élvezetét ne raboljam meg. Így is elsültem azonban, midőn a kritikusok jutottak eszembe.
Ám Fleurt mindez nem zavarta. Cirkuszban dolgozott, s én aznap éjjel a kötéltáncost, a zsonglőrt és az idomárt egyként megtapasztaltam. Furamód még a fertőtlenítő is használt annyi mindentől megfáradt testemnek: illata egyre bennebb gerjesztett a vágyban, mint a Biblia Erasmust a gondolkodásban.

Választáselőttisen

Kedves egészségesek és betegek, kedves betegség előtt állók, és önök, akik hősiesen túlvészelték! Ne feledkezzünk meg azokról sem, akiknek ez nem sikerült, hiszen ahogy megszaggatott elődeink mondták, maszk alatt nő a málna! Ne csüggedjetek, mert mint gróf Csalánffy Buzudor, a kolozsjajfényesi birtokosok leszármazottja a minap egy kihalt középiskolában megjegyezte, még senki nem halt meg, amíg élt!
A Vírus Elleni Egységpárt felveszi a harcot a COVID-19 néven futó járvány ellen. Első dolgunk volt, hogy vírus elleni egységeket hozzunk létre. Ehhez önkéntesek segítségét kértük, és olyan jól sikerült, hogy büszkén mondhatom, fogalmunk sincs, hányan jelentkeztek, ami akciónk sikerét bizonyítja! Ők reggel 8 és este 10 között állnak a vártán, hiszen ősrégi tapasztalat, hogy korábban semmilyen járvány nem aktiválódik, később pedig minden vírus nyugovóra tér.
Kollégáimmal, akiket feltétlenül meg kell említenem, mert így kívánja az etika, megalapítottuk az Asszisztensnők és Fáradhatatlan Orvosnők (AFO) néven nevezett csoportot, ezzel egyben a nőkkel szembeni elkötelezettségünket is jelezzük, elvégre én is férfi vagyok. Ezek a Greta d’Arc bátorságával és Für Elisa tekintetével rendelkező hölgyek segítik az önkénteseket abban, hogy munkájuk jó véget érjen, és mindenki megboldoguljon.
Nemzettársaim! Nekünk a COVID-19 az első, önök azonban a nulladikok! Jelszavunk: a fesztiválok elmaradnak, és az emberek megmaradnak! Kérem, mindenki jelentkezzen a VEE sajtóirodáján minden olyan panasszal, mely más pártokra irányul, hogy kiszűrhessük a vírust magunk közül! Segítségüket előre is köszönöm!

Nélküledesen

Annyi mindent kéne még elmondanom,
hogy miért van a magyar maszk az arcomon,
hogy miért védekezem csak veled,
mert magyar vagyunk, sosem ellened.
Mint a villám tépte villámhárító,
egyedül állunk ketten, mámorító,
de ne feledd el soha Trianont,
érte szenvedjük a lelki triatlont.
És ne feledd, hogy sok határon át
ugyanaz mindig a turulmadár,
a vírus megy, de hát a kő marad,
nem könnyű elveszejteni a magyart.
Mint a leszakított haldokló virág,
vedd le fejedről a koronát,
mert volt és lesz és főleg az, hogy van,
még nem érted, de majd megérted, fiam.

Erdmagynapilaposan

A hörgbököndi polgármester útját ismét elállta egy román medve. Délután volt, a polgármester, a lófő székely Délcegfenyvessy Áron megfáradtan szállt ki ősmagyar Audijából, amikor az állat felágaskodott előtte.
A dolog hálistennek jól végződött, a magyar városvezető, közösségünk ismert és elismert jajnoka, jókor vetette be a maszkját. Ezt az ügyet azonban, kell-e mondanunk, nem kisebbségnyomorította politikusainknak kellene megoldaniuk, hanem a mindig mással foglalkozó (illetve nem foglalkozó) román államnak.
Belátjuk, távol vagyunk az esettől, hiszen Cseresviadoron, az erdélyi magyarság egyik sarkával átellenben, nem rendelkezhetünk minden információval. Ezt be kell vallanunk. Minthogy azonban Orbán Viktor mégsem lehet ott mindenütt, bizonyos ügyeket mégiscsak a román köztársasági elnöknek és a sajnálatosan félmagyar kormányfőnek illenék megoldania. Ha minden magyar polgármester elé a legváratlanabb pillanatokban toppanhat oda egy ragadozó, akkor adódik a kérdés: cui prodest? A válasz véleményünk szerint a napnál világosabb, ám nem szeretnénk, hogy többi vezércikkünkhöz hasonlóan ezt is előítéletek irányítsák. Ahogy nagy írónk, Wass Albert sóhajtja Jaj, mivé lettünk? című tetralógiájában, „az előítéletek nekünk nem valók, úgyis vérünkké váltak már.”
Addig is – várunk és remélünk. Mint már száznál is több éve, itt a Kárpátok karajában.