Érdekes, hogy a szabadság-rendszerek idején az emberek egy másik zsarnokság igájába esnek: mégpedig a közhely zsarnoksága alá. Megkérdezem tehát, hogy ez nem mindennél szomorúbb-e?

*

Ami abszurdum azoknál, akik egyszerűen csak szabadságot igényelnek az ember fejlődése érdekében, az az, hogy úgy képzelik magukról, tudják, mi az ember; pedig valójában az ember folytonosan meghatározza magát.
Annak a pártján vagyok, aki nem tud. Neki még van esélye arra, hogy valamit találjon.

*

Egy fiatalember majd eljön az Iskolába siránkozni, hogy még nem tud eleget. Hát nem érzi annak a valódi örömét, hogy még nem olvasta Goethét?
Tudatlanság, mily nagy benned az élet!

*

Az a keveréke az ismeretnek és ismeretlennek, amely az irodalmat hozza létre (visszatérő véletlen, a szereplő, akivel újra találkozol, újdonság a megszokottban), amely a zenét hozza létre, a képet, a megismerést! Az újdonság mágikus jelentése, mondotta valaki. Nem a misztikus jelentése: egység és változatosság is ugyanakkor.
(Azért keresem az „első napot”, a találkozást az új emberrel, amikor az Iskolába érkezik, a minősíthetően új emberrel: az ismert és az ismeretlen az ő esetében egyensúlyban vannak.)

Fordította Bartha György

(Folytatjuk)