Gittai István: Éremoldalak

Jobb híján a környék arról álmodott, hogy az elhagyott kőbányát megvásárolja majd egy pénzes ember, s felvirágzik az élet Kotolyán. Lesz munka, nyüzsgés, változatosság, s az átutazók, oda se nézve, költekezni fognak a boltban, a piacon, az ivóban, s érdekesebbnél érdekesebb történeteket mesélnek majd az ufókról, a felhőkarcolókról, a kaszkadőrökről, a lengőajtós szépségszalonokról és a szerelemről. Mint mondtam, ettől Kotolya virágozni fog, s lakosai áldják majd a Gondviselőt, amiért reájuk is pazarolt figyelmet.
Ez lenne a dolognak az ábránd oldala. A valóságban az történt, hogy a kotolyai csordás lerészegedett a karcos meggybortól, és elaludt a napon. Kutyája meg, féktelen őrületében, feneketlen mélységbe kergette a teheneket. Így lett a gazdátlan kőbányából dögkút. A környéken terjengő éktelen bűzt nem ecsetelem, viszont a dögkútnál addig még maradnék, míg elmondom, hogy a kárvallott kotolyaiak, bosszúból, a vétkes kutyát agyonverték, s tetemét szintén ide dobták.
A jószág-katasztrófa felkavarta a kedélyeket. Járásbíróságon perelték a csordást. Baromvásárokon egész éven át terjengett a hír, hogy „jönnek a kotolyaiak”. Az eladó tehenek árán így próbáltak srófolni kicsit.


Forrás: Csordultig lebegéssel. Válogatott araszosak. Várad-Riport, 2013. Nagyvárad.

2020. szeptember 5.

Szóljon hozzá!