Augusztus 30-án volt 130 éve annak, hogy a huszadik század erdélyi költészet egyik jellegzetes, kiemelkedő személyisége, Reményik Sándor megszületett. Munkássága a változó korok ízlése és divatja szerint az évtizedek során más-más megvilágításba került, más-más figyelemben részesült, egy azonban ma is bizonyos: nélküle lehetetlen volna hitelesen megírni az erdélyi magyar költészet történetét. Költészete az erdélyi magyarság huszadik századi szorongatott politikai életérzéséből táplálkozott, egyben vissza is hatott rá a maga ideologikus módján. Az emlékezés ürügyén összegyűjtött verseiből válogattunk beszédes gyűjteményt a Káfé főnix olvasói számára. (CsG)

Reményik Sándor: Ki beszél?

Arany jegenye, ki beszél veled?
Valaki megszólított messziről,
Attól remeg most minden leveled.
A szél, a szél, a szél beszél veled.
De mi a szél?
Sok sóhajtás,
Mely összegyűlt, s most egyszerre beszél.

Egy sóhajtás alig egy lehelet,
De sok sóhajtás egymásba fogózva
Átrepül országhatárok felett,
És megtalálja, amit szeretett.
Valaki sokat sóhajtott feléd,
Sok sóhajtása egymásba fogózott, –
Most elérte az arany jegenyét.

Kolozsvár, 1925 október

Forrás: Reményik Sándor Atlantisz harangoz, Két fény között, Romon virág és Magas feszültség c. kötetei * MEK