olyan utcákon sétáltam ahol tán sosem prüszkölt még az ősz állnak és álltak a fák egész teleken át bő levélruhában tudom hogy furcsa tudnám ha másképp lenne de ezekben a veremutcákban beszorult az idő valami kegyelmi tavasz-nyár ezekben csak én sétálhatok s itt a halál sem sétál…olyan utcákon kóboroltam hol az a gyermek voltam ki nem lehettem s kivel már százszor szembementem köszöntünk egymásnak furán-ismerősen értékeltük egymás csúzliját s megtárgyaltuk ha lőttünk olyast magunknak melyik volt életebb és melyik nagyobb… the old houses the gardens like grandma’s back yard old stuff that shreds its gust of dusty something aging me strolling with a could have been youth that can be more like Yours whomever You where/are…leaves will not leave those branches time will stop and wonder on wondering why it is a time and a place of utter clemency of definite why…oh why