Se föld, se ég, szürkén csobban az idő, majd lefagy,
Jégcsapos jegenye beint, méltóságos karnagy.
Csilingelnek a fűzfák, angyalok szárnya kifagy,
És szakad az ünnep és a mundér, ugye őrnagy?

Vacognak a katonáid, bajuszuk zúzmarás,
Kardélre hánytak minden csecsemőt, lesz díjazás!
Dülöngél a kocsma, majd szétveti a kántálás,
Szakad ünnep és a mundér, őrnagy, ez gyilkolás!

Véres szalmán hörög a megherélt ló, már nem rúg,
Csikóját szorítja jászol, egy csillag tovabúg.
Töltött fegyverek remegnek, átkozott parancs zúg,
Szakad ünnep és mundér, őrnagy, ezek mind fattyuk?

Se föld, se ég, csak úgy folyik a higany és a vér,
Temetőket ágyú szántja, a tél békét ígér.
Galambok hullnak, mint a hó, megroppan a pillér,
Szakad ünnep és mundér, őrnagy, hány ezüst a bér?

(Zilah, 2016. február 13.)

1. ID. bara gyula:
   2020. szeptember 8. 13:43

   Ez nagyon szép, Mihály. Balladás.

2. Nádudvary György:
   2020. szeptember 9. 03:36

   A Brassói Lapokban olvastam nár Misi érdekes versét. Kiváncsi lennék. Zilahon mi ihlette erre? Zilahon katonáskodtam két hónapig 1961. április-májusban. Nekünk, szerencsénkre, egy jó őrnagyunk volt, nem olyan mint a versben.