Hadnagy József: Végső határ
A magány végső határán járok,
mintha lakatlan szigeten élnék.
(Mint Robinson, én is reménykednék,
egyszer föltűnik a láthatáron
a hajó, melyet mindig is vártam.)
Tenger s sziget vagyok, a hullámok
folyóirat, könyv, hír, vers, újságok,
s növekvő árnyam egyetlen társam.
Innen nincsen hová. Nincsen merre.
Más magányra nem is nagyon vágyom.
Sokszor kihajózom a tengerre,
tűzifát gyűjtök, úszom, halászom.
Árnyam halványul, s mindegyre mondja,
nézz föl, vér folyik a horizontra!…
2020. 08. 26.
Pusztai Péter rajza
2020. szeptember 9. 16:07
Gratula. Szep maganyvers.
2020. szeptember 9. 17:25
Viszonylag, jól sikerült szonett, csak a kép egy kicsit zavaros: mert, ha ,,Tenger s sziget vagyok…” akkor nem lehet, hogy ,,Sokszor kihajózom a tengerre, tűzifát gyűjtök, úszom, halászom.”
2020. szeptember 10. 04:55
Egy lehetseges megkozelites: Orok kerdes: mekkora a koltoi metanyelv szabadsaga? Mennyire szabad atlepnie az arisztoteleszi logika hatarait? szabad-e gondolati sikokat egymasra helyezni, atugrani egyikbol a masikba? Szabad-e ugyanazzal a szoalakkat ket fogalmat, ket ertelmet kozolni. Itt ilyesmit latok, hiszen itt a koltoi en egyik hiposztazisaban tenger es sziget, tehat viz es fold, ket oselem, ket testet olto arche, a magany szimbolumai, alig van tortenes, innen szeretne kitorni, aminek lehetoseget a hajo motivum erzekelteti, a remeny szimboluma. Ez a sikvaltas kulcs es lehetoseg lehet. Nos, ha van hajo a vagyakozas szintjen, miert ne lehetne folszallni ra, es cselekvove alakitani a koltoi ent, hogy a magany arnyekat lefokozza. Ezzel a gondolati gesztussal, vagyakozassal tulajdonkeppen jogot formal maganak arra, hogy ebben a sikban egy harmadik oselemmel is azonosulhasson, a tuzzel, amely benne lobog es amelyet orokosen es folyamatosan taplalni kell (gyujtogetni, uszni, halaszni), es ez egy masik hiposztazisban (belso katlan). Lathatarok, sugja nekem valami, az elso hiposztazisban kulso, ahonnan a hajo atvisz a masikba, a lazas belsobe. Jutott eszembe. Lehet vele vitatkozni.