Fotó: Rohonyi D. Iván

„Életének 94. évében elhunyt Orosz Lujza színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja, Poór Lili-díjas művész.
1926. december 4-én született Petenyén, középiskoláit Szilágysomlyón végezte. A Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán végzett 1950-ben. 1948-tól a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja, 1977-es nyugdíjazásáig. Karrierje során számos felejthetetlen alakítása volt. 1992-ben a kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja lett, 1994-ben a kisvárdai határontúli magyar színházi fesztiválon életműdíjjal tüntették ki. Szintén 1994-ben Erzsébet-díjjal jutalmazták. 2016-ban az Erdélyi Nemzetközi filmfesztiválon (TIFF) életműdíjjal tüntették ki.” (szabadsag.ro)

„Nem kell keresni a fájdalmakat. Utolérnek. Az enerváltság megvan, ez benne van a tehetségben. Veled végig tudok hallgatni egy tragédiát és el tudom magam sírni, ha érdekel a sorsod. Vagy végignevetek egy nevetnivaló történetet.”

Nekem mondta ezeket a sorokat 1981 nyarán. És azóta is, ahányszor volt alkalmam meglátogatni mindig olyan egészséges optimizmus áradt belőle, hogy már csak miatta is szerencsés embernek tartom magam, hogy vele találkozhattam pályakezdésem legeslegelején.
December 4-én töltötte volna a 94. évét. Szép kor, mondhatjuk. Már nem látott, de tökéletesen eligazodott a lakásában. Nevetett, boldogan emlékezett a történetekre, imádta a színházat, mindenről tudni akart és tudott is az őt látogató, szerető kollégák jóvoltából, ami a színházban történik. Soha nem volt ellensége az újításoknak. Ha felkérték, örömmel vett részt mindenben. Derűs hozzáállása az élethez példa lehet mindenki számára.
És volt egy utánozhatatlan remek orgánuma, volt egy utánozhatatlan tartása, ő volt Orosz Lujza, a kolozsvári magyar színjátszás emblematikus – hogy nevetne ezen a kifejezésen! – alakja, akire fel lehetett nézni, akire büszke lehetett a kolozsvári közönség, akinek ismeretségével dicsekedni lehet, amint én is teszem.
Szerettem.

Nászta Katalin