Magányos farkas a költő – ötlik eszembe Márai.
Már hogy is lehetne az, perlekednék vele,
de nem szól, bölcsen hallgat a könyvben.
Olvasók nélkül a költő nem más, mint különc,
ki másként néz a tájba.
A vers mívesen cizellált betűhalom íróasztalodon,
hasztalan kacat, ha nem ízlelik nyelvek.
Mind jóbarát, aki olvas,
mert táncra perdül veled a hóban,
vagy kihallja lelkedből a csermelycsobogást.
Mesterséges magányt ne fabrikálj,
nézz magadba.
Ne elismerésre vágyj , olvasókra.
Szivárványt hasztalan ne kergess, tereld egy versbe.
Ha sikerül, mások felé ível s mint híd, összeköt velük.
Ám a világ szigorú, kiszeleli búzából az ocsút.

2020. 09. 06.