39. Pénzforrások

… Andrénak szemlátomást mindig több pénzre volt szüksége, és miután már elég hosszú ideje élt Párizsban, és megismerkedett egypár viszonylag jómódú emigránssal, mesterien alkalmazta a kölcsönkérési technikákat.
A Montparnasse-on összefutott Korvin Gézával, egykori iskolatársával, és javasolta: induljanak el egy kis pénzt szerezni. André addigra már olyan megrögzött kölcsönkérő hírében állt, hogy tudta, ismerősei messzire elkerülik az utcán, azért az az ötlete támadt, hogy ő az utca egyik oldalán megy, Korvin meg menjen a másikon, így, ha valamelyik gazdag áldozat átmegy a túloldalra, hogy őt elkerülje, Korvinba ütközik. A módszer bevált.
Korvin és André néha találkozott reggelinél a Café Capulade-ban, amelynek óriási bádoglapú bárpultján reggelenként egy kosár állt, púposra rakva kiflivel. Mindegyikük kivett egyet, és megette a felét úgy, hogy lássa a pincér. Azután mikor az hátat fordított, szájukba tömték a kifli másik felét, majd ki-ki lekapott még egy kiflit, amelynek szintén csak a felét kapták be, így mikor a pincér visszafordult, azt hitte, még mindig az első fél kiflit tartják a kezükben. E módszer többszöri megismétlésével végül már három-négy kiflit is be tudtak kebelezni egynek az áráért.
André és Csíki persze a szállodai szobát soha nem tudta kifizetni, de szerencsére törvény tiltotta, hogy a tulajdonos kitegye a bérlőit csak azért, mert nem fizetnek. De a villanyt kikapcsolhatta, és a gázt és vizet elzárhatta, s ha azzal sem ment semmire, lefoglalhatta ingóságaikat. Bár a két fiatalember fizetett néha pár frankot az Hotel Lhomond tulajdonosának, hogy lássa, nem koldusszegények, hétről hétre mélyebbre süllyedtek adósságaikba; előfordult, hogy cipőjüket levéve lopakodtak ki-be…
Több hónapi ilyen életmód után egy barátjuk megjegyezte, hogy André és Csiki új rekordot állított fel lakbérhatralékból. Ők tetszelegtek a saját hírhedtségükben, és még tovább feszítették a húrt. Készségesen segítettek a bajbajutottaknak, és minden útjukba kerülő hajléktalan emigránst befogadtak szobájukba. Mikor ennek híre ment, hamarosan nem lehetett náluk lépni a magyar fényképészektől, román festőktől, lengyel diákoktól és sok mástól, akiknek nem volt hol aludniuk. A megsüppedt ágyak éjjel-nappal szinte mindig foglaltak voltak; akinek nem jutott bennük hely, egyszerűen a padlón hált. André és Csiki késő este hazatérve gyakran volt kénytelen felébreszteni az ágyukban alvókat, egy éjszaka azonban két nagy szakállas úr aludt bennük, akiket hiába keltettek föl, egy szót sem szóltak, és eszük ágában sem volt moccanni. Reggel a két idegen felkelt, felöltözött és egyetlen szó nélkül távozott, rá se hederítve a szobában tartózkodókra, azoknak pedig fogalmuk sem volt, kik lehettek ezek. A tulajdonos alighanem észrevette, hogy André és Csiki válogatás nélkül bárkit befogad, így vérszemet kaphatott, és megelégelve veszteségeit, betett a szobájukba két fáradt vásározót, akiknek annyira kellett egy hely, ahol megalhatnak, hogy nem törődtek a sajátos körülményekkel.
A tulajdonos végül… egy nap korán reggel, mikor Csiki még ágyban volt, berontott a szobába, összeszedte, amit csak talált, és elvitte. Szerencsére André aznap már ha inaiban elment a fényképezőgépével -— így legalább megmaradt kettejüknek egy öltönyük, amit közösen hordtak, meg a pénzkeresési eszköz, már amikor Andrénak volt mire használnia a gépét…

* Forrás: Richard Whelan – Robert Capa. IPM Könyvtár sorozat, 1990. Fordította Fehér Katalin. Borítóterv Kemény György

(Folytatjuk)