A reneszánsz töltötte meg angyallal a levegőt a fejünk felett? A barokk meg a rokokó ráállt a szériagyártásra, az ajtókon, a mennyezet stukkódíszein, a nappali és hálószoba bútorain, a tálakon, tányérokon és cukorkás szelencéken megjelentek a pufók puttók, ők csak angyalkák. Nem is tudom, azok után hogyan képzelte el a magán- sőt az intim életet a ház ura és úrnője. Minden mozdulatukat könyöklő angyalfik követték, egészen biztos, megvolt a véleményük, de nem avatkozhattak be minduntalan. Az első számú angyali törvény így szól: szüntelen körzetedben tartózkodj, ebben tán még a New York-i utcán posztoló zsarunál is különb légy. Mentorként amiben csak lehet, segítsd védenced, mint az X-faktorban, de főleg a kulcspillanatokban, az élet meghatározó helyzeteiben. Ne lógj a nyakán minduntalan, mert olyan idegesítő leszel, mint a szomszéd kamaszfiúba reménytelenül szerelmes szomszédasszony. Ha ehhez tartod magad, angyal vagy, és soha nem fokoznak le krampusszá, amit eddig csak nagyritkán alkalmaztak elrettentő büntetésként, ha valaki – angyali türelmét veszítve – ezért vagy azért föllázadt.
Amikor gyermek voltam, nem azért hittem, hogy az angyal igenis létezik, mert a felnőttek bedumálták; inkább mert valóban láttam. Csupán én voltam olyan szerencsés vagy más is, nem tudom. A kisállomás környékén láttam meg leghamarabb, a város észak-déli tengelye mentén szállt, elég jól ismerhette Vásárhelyt, az is lehet, angyaléknál már feltalálták, amit mi, földiek csupán néhány éve használunk. A GPS-t, s ha volt ilyesmije, el se tévedhetett a Szántó utcáig, ahol Bálint nagyanyám és nagyapán éldegélt egy kicsi házban. Annyit láttam, hogy szárnycsapásai lassultak, s hogy elkomolyodott, ezt csak én magyaráztam be magamnak, mert különben nem volt honnan tudnom. A délutáni öt órát már estének mondja decemberben az ember, a nyakát se tekergeti fölfelé, mint egy holdkóros. Én az voltam, ezért láttam az angyalt. Akárcsak Kondor Béla, a zseniális grafikus, aki szénben rajzolta meg a hófehér angyaljárást, Nagy László meg Szilágyi Domokos pedig költészetébe engedte be, aki amúgy is halhatatlan. Ilyen s még néhány hasonló történet után hogyan is hinném, hogy nem hiszem? Az ész-érvekkel példálózó kor időnként merénylővé züllik. Nem hazudtolja meg magát, a múlt század világháborúinak gyökerében Szarajevó állt, J.F. Kennedy meggyilkolása Dallasban megrengette a világot. Angyal? Ugyan már, minek gyermetegségekkel tömni gyermekünk fejét. Hazudni nem szabad!
Ezen az alapon porrá kell törni és óceánba szórni az egyetemes és nemzeti, az emberi hiedelemvilágot és minden vallást az Olümposztól Rómáig. A porrá tört mítoszok a fantázia és lélek egy darabja, amit mi magunk semmisítünk meg igenre és nemre épített, csupán az októl a következményig terjedő világunk törvényei szerint. S e szikkadt racionalizmusban még azt is csak ritkán vesszük észre, hogy felettünk elsuhan az angyal.