41. Konkurencia

André hasztalanul talpalt munkáért, kilincselt a napilapoknál, magazinoknál és fotóügynökségeknél, portfoliója — a Trockijról készített képeket leszámítva — nem volt valami impresszív. Ráadásul nagyon kemény volt a verseny — mintha a Párizsban élő emigránsok fele fényképezésből akart volna megélni. Az első hónapokban André lejárta a lábát munka után, de mindhiába. (…) Andrénak és Csikinek — éppúgy, mint minden emigránsnak Franciaországban —, bármely szegények voltak is, töretlenül meg kellett őriznie a feddhetetlenség látszatát a hatóságok felé. A törvény szerint meghatározott időközönként igazolniuk kellett, hogy van miből élniük, jóllehet a menekültek nem vállalhattak egész napos állást. (…) A menekülteknek két legális választásuk volt: alkalmi megbízatásokat vállalni, vagy igazolni, hogy nem Franciaországban élő barátoktól vagy rokonoktól kapnak anyagi támogatást. Mivel a legtöbben nem kaptak pénzt otthonról, sem annyi alkalmi munkát, amiből megélhettek volna, trükkökhöz folyamodtak. Pénzesutalványokat küldettek maguknak otthonról, s miután bemutatták a hatóságoknak, visszaküldték. Volt, aki kölcsönkért egy ezerfrankos bankjegyet egy gazdag barátjától, míg megújították a papírjait, aztán visszaadta — vagy kölcsönadta egy sorstársának. Egy ilyen bankjegy állítólag negyven kézen is átment — és úgy megviselődött, hogy már a rendőrfelügyelő is gyanúsan ismerősnek találta —, mielőtt visszakerült volna eredeti gazdájához.

* Forrás: Richard Whelan – Robert Capa. IPM Könyvtár sorozat, 1990. Fordította Fehér Katalin. Borítóterv Kemény György

(Folytatjuk)