Josephhelleresen

Meglátni és csalódni egy pillanat műve volt. Yossarian már sok lelkészben csalódott, ebben azonban instant módon, ahogy Covidica Fehér Főnök a kávét szerette. Yossarian ebben a pillanatban jött rá, hogy a lelkészek hasonlítanak a kávéhoz.
Ez már rég lefőhetett. Állott maszkján az utolsó prédikáció morzsáival, fertőtlenített kezén az utolsó keresztvetés görcseivel, tekintetében az üres persely párálló nyugalmával. – Maga jó firma, tiszt… úr – mondta Dunbar. Fogalma sem volt, mi a különbség egy református meg egy katolikus pap között, illetve csak annyit tudott, hogy az egyik „letesre”, míg a másik „lendőre” végződik. Ezért az első szótagot mondta ki érthetően, a többit bölcsen lenyelte.
A pap hátrafordult, és fájdalmasan megnézte. Tudta, hogy ez a háború sem old meg semmit, de hát az égi hatalmak messze vannak, a niniveiek viszont közel. A folyosón még belecsípett Ducket nővér nyilvánvalóan evilági fenekébe, aztán hazasietett, hogy távol legyen a látható kísértésektől.

Papp Zoltán magyar hangján

Tamkósiratókárolyosan

Volt egy banán, meg egy shake –
tovább is van, mondjam még?
Mondjad!

Volt egy járvány, meg egy nép –
tovább is van, mondjam még?
Mondjad!

Volt egy bátor, meg egy szép –
tovább is van, mondjam még?
Mondjad!

Volt egy csapat, meg egy csép –
tovább is van, mondjam még?
Mondjad!

Volt egy maszk is, meg egy pép –
tovább is van, mondjam még?
Mondjad!

Ha neked ez nem elég,
fogd meg a semmi nyelét!