Besüt a Hold a teraszra, gyertyákat gyújt.
Sóhaj se rezdül, aranya batkára vált.
Sírása indul az éjben, hangja a múlt.
Muskátli vörös virága reám kiált.

Harmatcsepp üdesége fénykristályába rejt.
Végtelen ásványi világ testébe zárt
sikolya enyészik. Hárfák hangjába ejt
hűvös varázst. De a fényt szolgája határt

szab néki. Mint sziklából kimálló gyémánt,
szűz-tisztaságú éjben álmodik a csend.
Mély tüze csillan, s kibomlik az ezüst pánt

porából a fény. Kéjbe csobban odalent.
Szivárvány szabadul, s lenge lélek gyanánt
foszlik. Arcomra újra ráfeszül a rend.

2020. szeptember 9.