42. A fényképezőgép

André tűzön-vízen át megtartotta fényképezőgépét, hogy kéznél legyen, ha mégis kapna valami megbízást. Másrészt… a fényképezőgép a vállán azt mutatta a világnak, hogy ő fényképész — vagy legalábbis az szeretne lenni… Ám a helyzet néha annyira rosszra fordult, hogy mégis kénytelen volt elvinni a gépet a Boulevard de Port Royalra, a Credit Municipalba. George Orwell, aki szintén akkoriban tette ott valamijét zálogba, ekképp írja le a zálogházat: „Nagy, sivár helyiség egy pulttal és padsorokkal, akár egy iskolai tanterem.” A belépő ügyfél letette a pultra elzálogosítanivalóját, kapott egy számot és leült várni. Azután egy tisztviselő fennhangon szólította a számot, és közölte, hogy mennyit tudnak a szóban forgó ingóságért adni. (…) Ha valaki alkudozni próbált, már adták is neki vissza a holmiját. Mikor… barátai megkérdezték, hol a gépe, André párizsi zsargonban azt felelte: „chez ma tante” (a nénikémnél vagy a „szögön” — a zálogházi kampókra utalva, amelyeken a számok lógtak.) A rossz időkben, mikor fényképezőgépe a szögön lógott, André csüggedtté és lehangolttá vált, mert úgy érezte, soha nem fog révbe jutni, és egy életen keresztül szegénységre, éhségre és hontalanságra lesz ítélve. Mindenki tudta, hogy a háború előbb vagy utóbb biztosan kitör, és André félt, hogy az neki, a hontalan idegennek a végét jelentheti…

* Forrás: Richard Whelan – Robert Capa. IPM Könyvtár sorozat, 1990. Fordította Fehér Katalin. Borítóterv Kemény György

(Folytatjuk)