Constantin Noica: Filozófiai napló (26)

Pénz nélkül maradván, előkotorászom az egyik fiók fenekéről egy nem tudom milyen államkölcsön papírjait, és az egyik tőzsdeügynökségen érdeklődöm: „Hogyan jegyzik ezeket a papírokat?” – Ha a tegnap jött volna, annyit értek volna; ma ennyit érnek.” Kísért, hogy rákérdezzek: és holnap?
Mekkora rejtély is ez az ember által létrehozott börze! Még provokálok is valakit, hogy azt állítsa: érti, miről is van szó tulajdonképpen.
– Eladja őket? – sürget a másik.
– Természetesen.
És mialatt számolja ki a pénzem, a Szophoklész-kórus jut eszembe: „Sok van, mi csodálatos,/ De az embernél nincs semmi csodálatosabb”. (Trencsényi-Wandapfel Imre ford.)

*

Lehet, hogy nem igaz (csupán csak a Jóisten meg a tanárok a megmondhatói), de rettenetesen szuggesztív Keyserling különbségtevése az Eredendő félelem és az Eredendő éhség között. Mindenütt belebotlunk. Hogy ti. létezik a félelem közgazdaságtana és az éhségé. Léteznek a félelem-, és léteznek az éhség jegyében élő egyének és osztályok. Vagy éppen nemzetek.
Íme, példának okáért, a tékozló fiú: maga az éhség.A testvér? Természetesen, a félelem. Ímé, a nők, vagy egyszerűen csak: a nő, aki csupa félelem. Zárt erkölcsű: házasságról álmodozik, biztonságról, az elérhető paradicsomról, és ha családot alapít, felverekszi magát egy bizonyos erkölcs szintjéig, ami nem több, mint családi morál („ezt teszi az én becsületes férjem, mert ha a családjára gondolna…”). Íme az első lény azzal a megfélemlített, óvatos, konzervatív-ember lélektannal. A többiekkel, a kalandorokkal szembeállítva. Vagy – más vonatkozásban – a XVIII. századi felforgató gondolat: az éhség, szembeállítva a mai konzervatív gondolkodással, a félelemmel. Az ösztön az éhséghez kötődik, a gondolkodás a félelemhez.
Vagy tekintsük most a nemzeteket. Nem harcolnak ma is, nem harcoltak mindig is a félelem népei az éhség népei ellen? Megköszönheted-e eléggé az Istenednek, hogy a te nemzeted nincs az előbbiek között?

*

Ami azt illeti, mindezeket a dolgokat el lehetne mondani – csak emígy, konkrétan, véletlenül – az Iskolában is. Elmondhatnék ott nékik egyet-mást. És végül, ami még elhangozhatnék, mindaz, amiről nem esik egy szó sem.

*

Mivel én eléggé szabadszájúan fecsegek az Iskoláról, az egyik barátom, aki a Törvény embere, jött nagy gondterhelten, hogy megkérdezze: „De, egyáltalán, van-e működési engedélye annak a maga Iskolájának?” Gondolkodóba estem. Nem tudtam, hogy csak úgy köthetsz barátságot az emberekkel, ha megfordultál a Törvényszék 7-es szobájában, II/B. feljáró. És hogy legyen az okmánybélyegekre gondod!


Fordította: Bartha György

(Folytatjuk)

2020. szeptember 15.

Szóljon hozzá!