Gittai István: Reinkarnáció

Csengetnek. Nyitom az ajtót, ott áll egy jóvágású, hetven körüli úr, s átnyújtja a levelezőlapot, mely nekem lett címezve, de valahogy Floridában az ő postaládájában kötött ki, ő meg gondolt egyet, és elhozta nekem ide, a Drakula földjére, mert nem volt szíve elsüllyeszteni a tévelygő küldeményt. Különben is eleget ült már Floridában – gondolta –, egy kis levegőváltozás neki se árthat.
Elvettem tőle a levelezőlapot, átfutottam. A csónakházból írták avégett, hogy szurkoltassam be sürgősen matuzsálemi csónakom fenekét, különben rövidesen megeszi a fene. Mondom a floridainak, hogy én behívnám, de se piám, se kávém, se rend a lakásban. Palacsintát ugyan süthetnék, de ahhoz meg kedvem nincsen. Igazán nem számít – mondta a floridai úr, nem azért jött ő el ilyen messzire. Ha nem azért, akkor egész nyugodtan bejöhet. Én tényleg nem bántam, hogy személyesen elhozta a levlapot. Csónakom valóban ebek harmincadjára himbál ott, a dombon túli halastavon.
Ahogy jobban megnéztem magamnak a floridait, az lett az érzésem, hogy én vagyok, korosabb változatban. Szóvá is tettem neki. Nemigen hitte, habár ő is hallott és olvasott már ilyesmiről. Nem hitte, hogy ő is én vagyok, ugyanis ő még nem halt meg, így tehát ő nem lehet az én előéletem. Így érvelt. Bár ki tudja, toldotta meg kissé elgondolkozva. Aztán összebarátkoztunk ripsz-ropszra, és átmentünk a közeli borozóba. Azóta is ott vagyunk.


Forrás: Gittai István: Csordultig lebegéssel. Válogatott araszosak. Várad-Riport, 2003, Nagyvárad

2020. szeptember 15.

Szóljon hozzá!