Brăncuşi ürügyén

Hol nem sarjaszt szót a fű, s évszakok
titka hull a cserefa makkjával,
Föld mélye tárja titkát kőtálon:
incselkedik a Csend asztalával.

A Csók-kapu alatt átdereng még
a telehold ősi kéjben úszva
s osztódik már, ahogy az űrt a két
egybefonódó ajak bezúzta.

Kapuláb kínálja a Végtelent.
Ajkak, hol lelkek helyet cserélnek.
Hideg kövön, holdfényverte fémen
Pogány lány szemében elenyészek.

Idő cserez fát, megszólít a csend.
Csodamadár. Kelő napban fészek.
Alkotás után – kiüresedés.
A Föld bölcsessége… Belenézek.

2020. szeptember 12.