Iskolakezdés. Nehéz a diáknak, tanárnak, szülőnek egyaránt. Ismeretlen a helyzet, nincs megszokott módszer, ami alapján ugyanolyan minőségűvé váljon az online oktatás, mint amilyen az iskolában volt.
Számomra ilyen volt első éven az egyetem. Természetesen ez a két dolog nem hasonlítható össze. Nem volt tapasztalatom, nem volt elképzelésem, hogy mit hogyan fogok csinálni. Iratkozáskor, a biztonság kedvéért három karra is leadtam a papírjaim. Mindenki mondta, hogy butaság, mert ha egy helyre jelentkezek csak, biztosan, hogy oda be is jutok. Én inkább próbáltam bebiztosítani magam, hogy legalább ezen ne kelljen majd idegeskednem. Az iratkozások során, a bölcsészkaron kígyózó sorok voltak, és ha tetszett, ha nem, kénytelen voltam kiállni. És akkor történt egy váratlan dolog. Aki olvasta a kis csodákról szóló jegyzetem, az még inkább érteni fogja ennek a jelentőségét. Amint néztem ki az ablakon, a mókusok szaladgáltak kint, fáról fára mászkáltak és játszodtak egymással. Nagytatámmal mindig a mókusokat lestük az erdőben, de sosem láttunk. És én életemben először itt láttam, sorban állás közben az ablakból. Szívem mélyén bölcsészkarra mentem volna, mivel kiskorom óta tanárnő szeretnék lenni. De mivel Kolozsvár nem az az olcsó város, így azt mondtam, hogy arra a karra fogok járni, ahová ingyenes helyre jutok be. De ez nem történt meg, mivel csak fizetéses helyekre kerültem. Sokat töprengtem, hogy mi legyen, mert mégse kéne nagy fába vágjam a fejszém. És akkor beugrott az élmény, az a pillanat, ahogyan ott láttam a mókusokat játszani az udvaron. És abban a pillanatban tudtam, hogy nagytatám ilyen módon szeretné azt üzenni, hogy nyugodtan döntsek a bölcsészkar mellett, mert ő ott lesz mindig. És így is lett. Szörnyen nehéz egyetem volt számomra, rengeteget kellett tanulnom, és mondhatni lelkileg is rettenetesen megviselt. Viszont mindemellett rengeteg tapasztalatot, élményt szereztem, és olyan barátokat, akik életre szólóak. Akik, hiába hogy már több száz kilométer választ el, a mai napig mellettem állnak, bármiről is legyen szó. És úgy érzem, hogy minden mellett tatámnak ez is volt a célja, hogyha ő már személyesen nem lehet köztünk, olyan embereket küld mellém, akik úgy vigyáznak rám, ahogyan azt ő tenné. Mindezzel azt szerettem volna üzenni a diákoknak, tanároknak és szülőknek, hogy tartsanak ki. Egy nagyon rossz és tarthatatlan helyzetbe kerültek, de muszáj ebből is a legjobbat kihozni. Sosem szabad elfelejteni, hogy akármilyen nehéz, mindezzel valamit tanítani szeretnének odafentről.

Forrás: Hargita Népe, 2020. szeptember 14.