Gittai István: Aznap

Amikor a szemes kabát kimenõben volt már a divatból, nagymama felsóhajtott. „Navégre” – mondta, s hogy kedveskedjen, derelyét fõzött nekünk, és jól megszórta cukros dióval. Sokáig emlegettük azt a derelyét. Olyan felejthetetlen volt, hogy ama nap más apró részletét is pontosan megőrizte memóriánk. Ha nem is hajszálra ugyanúgy. Öcsém szerint kilencvenhetet kondult aznap a déli harang. Szerintem százat és egy ráadást. Ezen összeszólalkoztunk. Addig-addig, mígnem elmentünk a harangozóhoz, hogy tisztázza a dolgot. De mivel ő nem evett abból a derelyéből, számára ama nap aligha volt emlékezetes. Hacsak attól nem, hogy a vércse vijjogása aznap kora délutánra esett.
A harangozó könnyítésül annyit mondott, ő nem szokta számolni a rándításokat. Mindig akkor hagyja abba a harangozást, amikor vállában a gránátrepesz megszúródik.


Forrás: Csordultig lebegéssel. Válogatott araszosak. Várad-Riport, 2013. Nagyvárad.

2020. szeptember 19.

Szóljon hozzá!