Hadnagy József: Embertől emberig
„Ó, jaj, az út lélektől lélekig!”
Tóth Árpád: Lélektől lélekig
Valaki küldött, s útra keltem,
térítsem meg a bűnös Ninivét,
örömmel fogadta a lelkem
a megbízást, bár nem tudtam, miként.
Mentem-mentem, mint a mesében,
előbb szárazon, majd a tengeren,
vihar jött, s a hajófenéken
folytattam az utat reménytelen.
Csűrtek-csavartak, durva gúzs volt
a szó minden tagomon, jövőmön,
ágy, párna lepedő kigúnyolt,
hogy egy hazugság-hajón küszködöm.
Oroszlánt hamarabb befognak
dadának, mint engemet a sötét
rabjaként –szép partok ragyogtak
föl, bent, az elveszettség mélykörén.
A hullámok közé vetettem
magam: ha már lúd, legyen jó kövér,
a cet gyomrában algát ettem,
s elcsodálkoztam tágas belsején.
Nem könnyű az élet a halban,
sokszor eszembe jutott Ninive
egyik-másik csilláros hallban,
ahol jólét a bűn alibije,
amíg egy szép nap észrevettem
egy kapu fölötti oromzaton
a várost, melyért útra keltem:
egy név csupán, kiírva vastagon.
Metafora, akár a cethal,
s mint a hajó, melynek fedélzetén
most csend huhog – mindenki meghalt,
mikor eltűntem az éj közepén.
Emésztő savakban forogva
jóval, rosszal összekeveredtem,
vagyok egy nagyobb börtön foglya,
algák táplálják hullámzó kedvem.
Így élek a metaforában –
embertől emberig hány engemet,
megvalósult, amire vágytam:
utazom, amíg a cethal partra vet…
2020.09.14.
Pusztai Péter rajza
2020. szeptember 20. 03:41
Gratula. Utazz, utazz a metaforaban, mig eszrevesznek.
2020. szeptember 20. 16:14
Köszönöm. Kedves útravaló!