A hervadhatatlan meg nem énekelt
az éjszaka bakacsin kertjében bomlik.
Magánya örök, elérhetetlen.

Az eldugott valóság késő délutánján bimbója
könnyedén, szinte súlytalan csüngött a fényben,
így várva rejtelmek óráját a titok kertjében.

Porrá lesz ez az írás is mely róla szól,
porrá lesz ajkamon a rózsa szava is.
Álmom lesz maga a bakacsin rózsa.

A rózsa rejtélyéért mondok köszönetet,
a térbe oltott pompás kristálypalotáért,
a bennem lengő illatfolyamokért,
a kincsért, ami felragyog a versben,
a kezdet igézetét hozó hajnalért,
a nyelvért, amely bölcsességet tettet,
a felejtésért, ami eltörli a múltat,
egy régi szóban felsejlő hazáért,
a kimeríthetetlen költészetért.

Amely sohsem fog eljutni utolsó soráig,
mert a zene az, az idő titokzatos alakja,
maga az éjszaka közepén felsejlő rózsa.

2020. szeptember 12.