A Magyar Elektronikus Könyvtár Koosán Ildikó által fordított francia költők kétnyelvű versgyűjteményét tette közzé a napokban Francia költők címmel. A mezőnyből messze kiemelkedő Rimbaud verseit közöljük két nyelven ízelítőnek, mutatványnak.

Arthur Rimbaud (1854–1891)

Érzés / Sensation

Kék nyári esteken az ösvényen, ha megyek,
Búzát csipegetek, fürkészek apró füvet:
Ábrándozom, lábamon érzem frissességüket.
Hagyom, fürössze szél fedetlen fejemet.
Nem szólok akkor, nem jut eszembe semmi tán:
De végtelen a szerelem, mi lelkemben fogan,
Messzire mennék, jó messze, mint egy vándorcigány
A Természettel – ahogy egy nővel – boldogan.

*

Par les soirs bleus d’été, j’irai dans les sentiers,
Picoté par les blés, fouler l’herbe menue:
Rêveur, j’en sentirai la fraîcheur à mes pieds.
Je laisserai le vent baigner ma tête nue.
Je ne parlerai pas, je ne penserai rien:
Mais l’amour infi ni me montera dans l’âme,
Et j’irai loin, bien loin, comme un bohémien,
Par la Nature, – heureux comme avec une femme.

Mars 1870

---

Ábránd télre / Ręvé pour l’hiver

Tél van, egy kékpárnás kis rózsaszín kupéban
Utazom együtt veled.
Kedvünk remek. Csókfészkek mind, őrülten léha-
Puhák a szegletek.

Szemed hunyva, nem látod, túl az ablakon miképp
Grimaszolnak az esti árnyak
Démonjai, formátlan civódó csőcselékeként
Az éjsötét farkas-hadának.

Aztán arcodra furakszik egy aprócska csók…
Puha érintés, és mint bolondos, szemtelen pók
Nyakad felé tör, ó…

S megkérsz majd engem: «Keresd!» Fejed lehajtva,
Üldözzük hosszan, ne félj, meglesz a mihaszna
Öntelt nagy utazó!

Egy kupéban 1870. október 7-én

*

L’hiver, nous irons dans un petit wagon rose
Avec des coussins bleus.
Nous serons bien. Un nid de baisers fous repose
Dans chaque coin moelleux.

Tu fermeras l’oeil, pour ne point voir, par la glace,
Grimacer les ombres des soirs,
Ces monstruosités hargneuses, populace
De démons noirs et de loups noirs.

Puis tu te sentiras la joue égratignée…
Un petit baiser, comme une folle araignée,
Te courra par le cou…

Et tu me diras: «Cherche!» en inclinant la tęte,
Et nous prendrons du temps ŕ trouver cette bęte
Qui voyage beaucoup…

En Wagon, le 7 octobre 1870

---

A völgyben alvó / Le dormeur du val

Zöld lankás táj, csendjében csermely zenél,
S fut, mint bolondos ősz rongyosra tépett
Ezüstje; a büszke csúcs, amit a nap elér,
Ragyog; öle e völgy az áradó fénynek.

Egy ifj ú katona: ajka nyílt, feje fedetlen,
Izzadt tarkóval, kék zsázsavirágok közepén
Alszik; hanyatt a füvön, felhő se lebben,
Sápadt a zöld keretben, bár zuhog rá a fény.

Lábánál réti liliom, alszik. Mosolyog, mint
Mosolyog beteg gyermek is, ha álomba ring:
Bár melengeti a gondos természet: fázik.

Hiába édes az illat, nem érzi mégse;
Alszik a napon, kezeit mellén keresztbe téve,
Békés. Oldalán lőtt sebek, vérükben ázik.

*

C’est un trou de verdure où chante une rivière,
Accrochant follement aux herbes des haillons
D’argent; où le soleil, de la montagne fi ère,
Luit : c’est un petit val qui mousse de rayons.

Un soldat jeune, bouche ouverte, tête nue,
Et la nuque baignant dans le frais cresson bleu,
Dort; il est étendu dans l’herbe, sous la nue,
Pâle dans son lit vert où la lumière pleut.

Les pieds dans les glaïeuls, il dort. Souriant comme
Sourirait un enfant malade, il fait un somme:
Nature, berce-le chaudement: il a froid.

Les parfums ne font pas frissonner sa narine;
Il dort dans le soleil, la main sur sa poitrine,
Tranquille. Il a deux trous rouges au côté droit.

1. Koosán Ildikó:
   2020. október 3. 07:52

   Köszönöm a megtisztelő figyelmet.
   Üdv: K.I.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ