Gergely Tamás: Mária félelemhártyája

Alábbi szöveg részlet a most megjelent VérHárs címû monológomból. Említett könyv a Ceausescu-diktatúráról szól. De a friss hírekben olvasom, hogy ugyanattól a félelemhártyától szabadultak meg a tüntetõk Belaruszban…

Fogalmam sem volt kezdetben arról, hogy a félelemhártya formájában igazgat bennünket. Alakunk felveszi, izmunkra rátapad, ily módon mozdít kezet, lábat. Fakaszt mosolyt. Nyitja szólásra szánk: „Igenis, Mosoly elvtárs! “

Beleakadt egyszer ujjam. Épp hátam vakargattam, és… akárcsak kabátom akasztója volna, valami selyemszálszerű kilógott — belőlem. Megrántottam, s hát ki-húz-tam tes-tem-ből sa-ját fé-lel-mem! Előbb nyöszörgött, mintegy félálomban. Nem ébredt rá, hogy testemen kívül rekedt.

Kiegyenesedtem, végre szabad ember. Kezemben könnyű hártya: erőtlen törpe, vézna. Benne ismertem magamra. Alakom elárult. Én meg, a szabad, idegennek bizonyultam önmagam számára. Elnehezített a gondolat: a súly, a látszólag könnyű hártyáé, vágta tenyerem.

Szánnivaló gnóm voltam. Vagyok. Mert belém költözött újra. Hiszen ha nem féltem, tőle se tartottam. Magamhoz közel engedtem, ő pedig villámgyorsan a résnél termett, amelyen keresztül korábban kihúztam.

Előbb a nyakam merevedett le. Így! Mutatja. Felsőtestem derékig. Fokozatosan görnyed meg. Megbénult csípőm, majd földbe gyökerezett lábam. Végül a kínos mosolyra: „hj” Felteszi műmosoly-maszkját. …beállítódtam.

1. Katalin Nászta:
   2020. szeptember 18. 16:50

   A félelemhártyát mindenhol értem, csak itt kellett volna külön írni: alább idézem. Ugyanis ha egybeírod hiányzik az alany.

   „Fogalmam sem volt kezdetben arról, hogy a félelem (/) hártya formájában igazgat bennünket.”

2. Csata Ernő:
   2020. szeptember 18. 17:36

   Hát igen, ez a szabadság felimerésének a szomorúsága, hasonló az érzés, mint Ady Endre A föltámadás szomorúsága című versében, amit nehéz szimbólumokkal ő is megfogalmaz:
   ,,Piros, nagy köd-tályogok közül
   Sunyított rám a csalfa Nap,
   Midőn így szólék:
   Kelj föl és légy szabad.
   Tán Budapesten, talán máshol.
   Alig emlékszek valamire
   A néhai világból,
   De szomorúan föltámadtam.

   Sírom sziklái szétgurultak,
   Füstölt a Golgota s kiléptem
   Föltámadottan, tétován
   Mély Sárkány-sírjából a Múltnak
   S mint akinek kevés a vére,
   Elindultam új apostolok
   Keresésére.”

   Katalinnak pedig, helytálló a megjegyzése.