Gergely Tamás: Az író, aki a pendrájvját kimosta

A pendrájv – a szótár szerint: „pendrive” – egy olyan bagázs, ami kerületre kicsi, ennek ellenére millió digitális jel elfér rajta (benne). Betű. Hogy mennyi, az a ”gigájá”-tól függ. Ha sok a giga (gigabájt), helyet kap rajta az egész magyar irodalom, de legalábbis Arany János meg Petőfi együtt – ezerszer. Aki az olvasók közül nem használná máris, tudja most meg, hogy írók, újságírók azért tartják említett jószágot, hogy a műveiket raktározzák el rajta -, én egy Kingston gyártmányún tartom a lezártnak tekintett kézirataim, s egy San típusún, azt hiszem, négy gigabájt, a folyamatban lévőket. És külön dossziét tartok a Vadmalac-sorozatnak, külön mappába gyűjtöm az anekdotákat. Minthogy kicsi az egész, mennyi lehet, három centi hosszú, tizenkét milliméter széles, az órazsebemben elfér – különös, hogy a Marlboro nadrágomnak órazsebe van, amerikai tradíció vagy mivel magyarázzam…?
Szóval ez volt a baj. Hogy az egyik barna Marlboróról átváltottam egy másik barna Marlboróra, a zsebkendőket, pénztárcát kivettem, de az órazsebet… Ha az olvasó rosszat sejtene, bemondom: az illető író én vagyok…
Már a mosásprogram felénél tartottunk, amikor rájöttem, hogy esetleg… – Adtam azonban magamnak egy esélyt… de nem: a kis gép rendesen kimosta a nadrágom, s benne a… Nem téptem a hajam, csak megnémult bennem az író, aki azt érezte, hogy mindene odavan, hogy már élni sem érdemes.
No de. A fekete tárgy jól nézett ki megmosva, csupán a ráragasztott címke, ami azt mutatta, hogy az én tulajdonom, rongyolódott meg, s mikor gondosan letöröltem róla a vizet, a számítógép felismerte, hogy az egy… pendrájv, sőt még a nevét is bemondta. Nem tudta viszont “kinyitni”… Ám én reménykedtem, s nemhiába: kitettem száradni a ruha mellé, s hát két óra múlva nem ugyanúgy működik, mint azelőtt? Még az ékezetek sem estek le, minden a helyén, az aforizmák is, úgyhogy újra azt érzem, hogy – érdemes élni!

2020. szeptember 20.

1 hozzászólás érkezett

  1. Csata Ernő:

    Én ezt a ,,pendrive”-ot vagy tollmeghajtót észbegynek szoktam becézni, aminek a begyében van a sok tudásmag (információ).

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights