Életem során megéltem néhány csodálatos ünnepet: annak az ünnepét, hogy ünneppé varázsolhatok bármit. A munka újrakezdésének ünnepével kezded; utána következik a munka megszakításának ünnepe; kinyitod az újságot, és átéled annak az ünnepét, hogy látod, nem történt semmi rossz (e sorok 1943-ban íródnak, az emberek millióinak mérhetetlen szenvedését, vagy éppen erőszakos halálát okozó II. világháború eseményei javában zajlanak – a fordító); sétálsz, és körülvesz az ünnep; amikor betérsz ebédelni, már nem tudod, hogy ez magának az ebédnek-e az ünnepe, vagy azé a várásé – amelyet Thomas Mann A varázshegy című regényében annyira találóan leír – , hogy utána elszívsz majd egy cigarettát. Mert összegyűl a fejed fölött valamennyi ünnep, mind magukénak követelnek, kisajátítják egész lényedet és minden idődet, egészen addig, míg, kábultan annyi örömtől, megidézed azt a mindennapi ünnepet – amelyet a Paradicsom lakói nem ismernek – annak az ünnepét, hogy nincs egyetlen ünneped sem.

*

Eszembe ötlik egy napom, tizenkét éves lehettem, több velem egykorú fiú társaságában egy nálunknál idősebb unokabátyám köré gyűltünk össze, aki azt állította magáról, hogy elkezdte (milyen abszurd kijelentés!) „megismerni az életet.” Későbbi életem során sohasem találkoztam ilyen feszült vágyával a megismerésnek. Szíveinkben minden egyebet felfüggesztettünk – „hogy van? – és lélegzet-visszafojtva lestük az illető ajkairól elhangzó életbevágó igazságot.
Lehet, hogy közönséges és rossz ízlésre vall az, amit most mondok. Ám szükségtelen filiszternek és moralistának lennünk. Ám tény az, hogy soha egyetlen tanár sem keltett bennem ilyen intenzitású tudásvágyat, amelyet – mindenképpen – fel kell ébreszteni a tanítványban. Annyira mélyen igénybe kell venni a lényét, hogy lélegzet-visszafojtva érezze: létezik a megismerés abszolútuma.
És hiába élted le az életedet, hogyha olyan mély emberi tapasztalatban nem volt részed, hogy a másik borzongva megkérdezze tőled: „hogy van?”

*

Amit a pedagógusok nem tudnak, tudja a román népi jóérzés: „ne adj jótanácsot annak, aki nem kéri tőled, mert úgysem hallgat reád.”
Szomjassá kell tenni előbb a tudásra. Hozd olyan helyzetbe, hogy ő maga érdeklődjék. A végén pedig mondd el neki, ha van valami mondanivalód.

*

Abszurdum azt állítani, hogy léteznek érdek nélküli foglalatosságok. Semmi sem annyira szenvedélyes, és később semmi sem annyira kicsinyes, mint az úgynevezett érdek nélküli foglalatosság. A legelején, bizonyos mélységig minden érdekszerű. Az érdekmentesség tisztasága csak később érhető el, ha valaha elérhető egyáltalán.

Fordította: Bartha György

(Folytatjuk)