Gittai István: Hétvége

Barátom, Higge unszolására a szabadban töltöttünk egy hétvégét. Gyalog mentünk, gyerekekkel és cókmókokkal a hátunkon. Higge hobbiból értett a kövekhez, nejének pedig az érintései voltak nem mindennapiak. Azon a hétvégén erről több ízben is megbizonyosodhattam. Műértő se bűvöl különben antik szobrocskát, mint az én Higge barátom egy-egy omlásból, patakból kiemelt kődarabot.
Áradozott és logikusan érvelt, miközben a követ ujjai között forgatta. Valósággal kiolvasta. Nem is tagadom: a szenvedélyes rajongókhoz én mindig is vonzódtam. Azt a hétvéget jól őrzöm emlékezetemben. Higge s felesége azt felejthetetlenné tette. Amire az az asszony képes… Rátenyerelt a folyóvízre, s az pillanatok alatt annyira kitisztult, hogy látni lehetett a halakat benne. Nyugodtan ihatta is azt a vizet, aki szomjas. Arrébb mentünk. Ott meddőhányó éktelenkedett. „Figyeljetek csak” – szólt az asszony, s végighúzta az ujját a ronda, kopasz marton. Mit mondjak: Isten se tehette volna gyorsabban és különben; a csupasz domb szemünk láttára kizöldült. Olyan ereje volt az asszony ujjának. Egy önfeledt pillanatában a hasamba túrt, s én lebegni kezdtem, mint a füst, mint az űrbéli súlytalan. „Ne hülyéskedj” – súgta, s elkapta rólam a kezét, még mielőtt lebuknánk. Lehuppantam. Mint akit elvágtak. Ott termettek a gyerekek. Azontúl csakis nekik szenteltem figyelmemet és magamat.


Forrás: Csordultig lebegéssel. Válogatott araszosak. Várad-Riport, 2013. Nagyvárad.

2020. szeptember 24.

Szóljon hozzá!