A régmúlt koraőszi délutánját keresem.

Már árnyak táncoltak a Maros felett,
s Remete felett ácsingózott a nap.
Ahogy átestek rajta a napsugarak,
mahagóni színt szitált egy felhő
a bútorgyár fölött, Udvarfalva felé.
Illatok nyugalmában nyújtózott a Trébely,
érett almák halk puffanása a fűben
neszezett csupán, s az erdő egyetlen,
kivadult szelídgesztenyéje lengette lombját.
Jóságosan, szinte észrevétlen halovány
sarlóját a hold emelte az erdő szűkülő
horizontja fölé, mint gyászoló magányt.
Elcsitult minden hang a szétterülő
ágak közt, s az egykori vadászegylet
vendéglővé korcsosult épülete előtt
az örök platánok sora áhítozott a már
nyugovóra térő fény után. Alattunk a Város.
Az éppen landoló gépmadár beleszállt
a kombinát narancs füstjébe. A Város – világom
közepe – némám várta a más-lelkű beözönlőket.

Akik lassú dölyfösséggel mára megérkeztek.

2020. szeptember 20.

1. Albert-Lőrincz Márton:
   2020. szeptember 26. 05:02

   Átható kép, ugyanezt az érzést élem én is, immár jó 43 esztendeje, gyergyói-vásárhelyi hasonlelkűként.