Különös a Paradicsomból való kiűzetés története. A kiűzöttek most már többet tudnak, hiszen ettek a tudás fájáról, a jó és rossz tudásának gyümölcséből. Az Isten megátkozta őket, mondván: « Ímé, az ember, megismervén a jót és a rosszat, hozzánk lett hasonlatos, akadályozzuk meg abban, hogy az örök élet gyümölcséből is egyék. »
Abba a kísértésbe esel, hogy kijelentsd, hogy a bukott ember közelebb került az Istenhez; hiszen evett a jó és a rossz tudásának gyümölcséből, és csupán az maradt hátra, hogy az örök élet fájának gyümölcsét is megkóstolja. Ám ugyancsak csekély dolognak kell lennie a tudásnak, ha a birtokában mégis olyan messze estünk Istentől!

*

Amit a morális ember nem ért, az az, hogy az erkölcs egy út csupán. Hogyha jól kezdődött el, még jobb lesz ezután. Ám a kereszténység oda jut, hogy a legjobbak üldözőivé válik.
(Nekünk, itt, van érzékünk ehhez a dologhoz. Mivel a mi trákjainknál, meséli Pârvan, négyévenként egyszer sor került a jóknak a feláldozására, úgy, hogy az Isten által lándzsahegybe hajították őket).
Van neked egy hegynyi erényed? Nagyon helyes: legyen mégegyszer akkora. Nem vagy rá képes? Akkor ne maradjon semmid! Akkor ott vagy, olyan alacsonyan, mint az, akinek a legelején sem volt semmije: mint a tékozló fiú.
Mondjak le akkor arról a fuvintásnyi erényemről is, amivel rendelkezem? – Probáld meg, hogyha segít.

*

Humor kolostorának valahol a déli falán 6-8 kép, amely a tékozló fiú és testvére jelenetét ábrázolja. Nem vagyok biztos benne, hogy az első jelenetben, ahol három alak ül az asztal körül, és ahol a fiú megkapja a vagyonrészét, a testvér is jelen van-e. De az utolsó jelenetben biztosan ott van. A tékozló fiú hazatért, otthon a tiszteletére körtáncot ropnak, az édesapa az ajtóhoz megy, hogy hívja be, hogy kényszerítse bejövetelre a testvért. Ennek az elutasító mozdulata (kissé hátradőlve áll) lezárja mindazt a tényuniverzumot, amit a tékozló fiú testvére elkövetett és elkövet: a « nem » etikája ez, a klasszikusok « megtisztító » olvasata, a gőg, a kővé válás.
Kár, hogy a jelenet a kolostor falán, kitéve a szél és az eső pusztításának, egyre jobban elhalványul. Ám a testvér megmarad, Őt nem tünteti el semmi, sem innen, se más falakról.

*

Tetszik nekem egy istroromán közmondás: »A pénz elégedetté tesz, az elégedettség boldoggá, a boldogság szegénnyé, a szegénység pedig meghozza az ember eszét. » Együtt van ebben minden.

Fordította Bartha György

(Folytatjuk)