Gittai István : Hangszalag

Akkoriban nagyokat és mulyákat álmodtam. Olyanokat, hogy elefánt vagyok, kergetnek, megfognak és letörik az agyaramat. Ott duzzogok az árokparton, rám esteledik, és nem merek úgy, csonkán hazamenni. Meg olyanokat, hogy távol-keleti főkonzul vagyok, s azért kell lemondjak, mert rájöttek arra, hogy otthon felejtettem a zsebkendőmet. Időközben mulyaságom – akár a pionírtábor – nincsen már. Manapság kicsiket és töredékesen álmodom. Olyanokat, hogy bokáig érő vízben fürdőzöm, vagy tyúktoll vagyok a ribizlibokorban. Ilyen semmiségeket álmodozok magamról.
A melegfront az jót tesz nekem. Olyankor egészen más. Olyankor álmomban mindig talpraesett vagyok. Nem lehet engem megkergetni, nem lehet velem packázni. Biztosan repülök, úszok és az idegen nyelveket is határozottan beszélem. S minden olyan magától értetődő, mint egy inggomb, mint egy pohár víz, mint a kutyahûség. Nem is folytatom. Olyan jó most nem folytatni, visszanyelni, s tartani a hangszalagot a begyemben.

Forrás: Csordultig lebegéssel. Válogatott araszosak. Várad-Riport, 2013. Nagyvárad.

2020. szeptember 26.

Szóljon hozzá!