Régóta nézem a Mezzót, gyakorlatilag folyamatosan megy az este kivételével, amikor krimisorozatokat nézek. És az az érzésem, hogy világhírű tenorok egészen középszerű énekesek. Sugároznak egy Trubadúrt vagy egy Álarcosbált, és a tenor ordítozik, amikor a nehezebb részekhez ér, például a strettához.
A másik benyomás, amely valósággal rám borul, az operarendezők kiégése. Gondolom, mint a színház, az opera is elért egy határhoz, amelyiken túl már igazán zseniálisnak kell lenni, hogy az ember újat mondjon. Vagy én értem el egy határhoz, ki tudja. Bár Strehler Szöktetése ma is újszerű. Mindenesetre bosszant a maira vett Kegyencnő vagy Rigoletto, mert azt érzem, mára a hétköznapi ruhában és díszletekben merül ki a modernség.
Nem érzem magam megkövültnek, mert nem harminc éven keresztül mondtam ezt, ha mostanában sűrűn ismételgetem is. MEGÉRKEZTEM ide, nem innen indultam. De most már tényleg úgy tűnik, hogy nincs semmi ósdibb, mint a tegnapi újdonság.