Szeptember 24-én kora este a csíkszeredai Megyeháza Galériában megnyílt a 8. Hargita Szalon. A Márton Árpád, Koszti István-Miklós
és Botár László összetételű zsűri Horváth Levente és Fazakas Barna munkáit díjazta. Alább Székedi Ferenc megnyitószövegét tesszük közzé, amely gyakorlatilag végigvezeti az olvasót az egész tárlaton.

Vírussal vagy vírus nélkül, maszkkal vagy maszk nélkül, de a Hargita Szalon eljutott a nyolcadik megrendezésig. 2013-ban még kimondottan szokatlannak tűnt mifelénk az ötlet, hogy az addigi őszi megyei seregszemlék helyét vegye át egy olyan közös kiállítás, amelynek alkotásait adott témára hangolják mindazok a képzőművészek, akik itt alkotnak, vagy innen indultak az ország és a világ más tájaira, illetve részt vettek a különböző Hargita megyei művésztelepeken. Kulcsfogalmakban hadd tekintsünk vissza, mit is javasolt Botár László, a szalon kurátora az elmúlt években közös témaként.

A káosz architektúrája. Jelen-Jellem-Jelenlét. Határok. Együttélés. Létformák. Gyökerek. Perifériák – ezek voltak azok a szavak, szókapcsolatok, amelyek érdekes módon előrevetítettek olyan társadalmi helyzeteket is, amelyek később bekövetkeztek. Mintha igazolnák azt a történelmi tapasztalatot, miszerint a művészek, az alkotó-gondolkodó emberek a jövőbe látnak és gyakran megelőzik a korukat.
Az idei téma Lélektér. 2020-ban, egy olyan esztendőben, amikor a koronavírus és a világjárvány miatt az ember és a társadalma megpróbálja úgy ötvözni a valós és virtuális lehetőségeket, hogy ne veszítsen el bármit, ami érték és ne kelljen újra elölről kezdeni, amit már elért.

Bontsuk csak kettőbe az ajánlott ihletforrást. Lélektér. Azaz: a lélek és a tér. A lélek: nem biblikus, nem vallásfilozófiai, nem hétköznapi, nem bármiféle más megközelítésben, hanem a vizuális művészetek és a velük együtt járó alkotómunka összefüggésében. És a tér, ahová az alkotás kisugárzik érzelmi és szellemi, egyéni és társadalmi vonatkozásokban, eljutva mindazokhoz, akik az alkotómunka iránti ráfigyeléssel értelmeznek, keresik a kapcsolatokat.
A képzőművészet – fogalmazta meg a múlt század elején egy neves angol művészetfilozófus az avantgard áramlatok okozta hatalmas felfordulásban – voltaképpen nem más, mint „örökkön élő kérdés, amelyet a látóérzék tesz fel a látható világnak, a művész pedig egyszerűen az az ember, akiben megvan a megfelelő képesség és a vágy ahhoz, hogy ezt a vizuális benyomást alaki formává alakítsa át”.
Mindazokban a művészekben, akik az idén több mint félszáz alkotást küldtek el, hogy ebből a zsűri negyvennégyet állítson ki, megvan ez a képesség. Roppant tömören, nézzük meg, hogyan. Valamiképpen szavakkal tolmácsolva a vizuális nyelvet.

Ábrahám Imola szitalenyomata vörös színvilágával úgy idézi fel a karantént, hogy közben képes az éles és homályos látás kettőségét bemutatni.
Ábrahám Jakab vegyes technikájú kartonja árnyalatgazdagon és finom részletekben ragadja meg a témát, jó ideig a kép előtt tart, hogy a felfedezés élményével örvendeztessen meg.
Bakó Klára szín- és formavilága derűt sugároz azokban a napokban is, amikor hajlamosak vagyunk a mélabúra.
Bara Barnabás geometrikus formájú, kerámia-alkotója úgy pihen, hogy tudja: a munka folytatódik.
Botár László expresszív vonalai és formái meghatározatlan formájúvá teszik a teret, Dobolyi Tamás grafikája pedig a vész borzongató látomása.

Ana Maria Cuteanu ikonhangulatú vászonlenyomata a transzcendens és a valós világ találkozópontjain készült, Erőss István pedig mintha a huszonegyedik században támasztana fel egy dadaista dialógust.
Csillag Simon Repolski Imola saját, egyedi technikájú munkái a foszladozó emlékezet megannyi részletét őrzik, Csillag István pedig a belső, egyéni világ hangsúlyait osztja meg velünk.
Damó István képes arra, hogy digitális nyomatában vonalaival, csomópontjaival keltse fel a láthatatlan erő okozta szorongást, miközben Fazakas Csaba a teremtés összefüggéseit szemléli.
F. Farkas Tamás op-arthoz hasonló játékossággal vezet az érzelmek önmagukhoz visszatérő labirintusában, Fazakas Barna pedig szürrealizmusba hajló színhatásokkal képes ábrázolni a teret. Fülöp József makroformákkal és mikrotusrajzokkal teremt geometriai képződményeket, Fejér Bernadette pedig sötét tónusú digitális lenyomataival utal a léttől a nemlét felé vezető útra.
Horváth Levente geometrikus, amolyan Bauhaus-hatású kompozíciókkal és hangulatos színvilággal tekint vissza a csűrök talán még végleg el nem vesző és más funkciókkal feltámasztható világára, Lehel Endre pedig úgyszintén a földben-fában találja meg saját munkájának elemeit.
Körösi Sándor Zoltán szürrealista látomásai más felületen Elekes Gyula tűzzománcaival találkoznak, Kusztura Sándor ősi népi gyökerekből táplálkozó hieroglifajeleinek pedig jó társai Schwarz Volker színes, gomolygó jelzései.
Stela Maria Lucici és Larissa Lucici textíliái az anyagfelhasználás új útjait keresik, Vlad Augustin Lucici és Augustin Lucici pedig fotóval és portréval igazolják a külső es belső terek izgalmasságát.
Márton Árpád újból elhozta közénk expresszív színvilágának tömör összefoglalását, Ráduly Mária Piroska viszont Révész Ákossal együtt csapongó formákban és visszafogott színekben találják meg a témára való ráhangolódást.
Siklódy Ferenc szárazkréta-papírja finom kimunkáltsággal, részletgazdagsággal, de megrázóan közelít az élet egyik összetevőjének misztériumához, Andrea Rust viszont a nyugalom ihlette meg.

A tárlaton még Sipos Sándornak konkrét formákat átalakító digitális lenyomatai, Sólyom Zsuzsanna játékos kompozíciója, Szabó András pasztellje bővítik a műfaji sokoldalúságot, Szabó Árpád és Szekeres Bernadette munkái pedig a keresést-kutatást igazolják Török Biró Erzsébet klasszikus szépségű textíliája társaságában.
Szentes Zágon festményein egyetlen síkba hozott mikro- és makrokozmoszok kavarognak, Turcza László pedig megint csak színekben és formákban adja vissza a zenét. Ursu Iustina Silvana az ódon formák és mai jelzések ellentétében találja meg a figyelemfelkeltés lehetőségét. Váncsa Mónika visszafogott színárnyalatokkal, hullámzó-gomolygó festékfelvitellel, sok-sok apró jelzéssel adja vissza a célt kereső bolyongás élményét, Vitos Hajnal pedig ezúttal díszített térformákkal kísérletezik.
És végül, a betűrendi sorrendet követve, Xantus Géza fénytörésekben és egymásra hulló síkokban megfogalmazott lélekrezdülései visznek vissza szó szerint is a nyolcadik Hargita Szalon témájához.
A tárlat… az elkövetkező hetekben Székelyudvarhelyre és Gyergyóremetére is eljut.

Nem egészen öt perces látogatás a Hargitai Szalon kiállítótermében (videó)

A Szalon lapozható katalógusának elérhetősége itt található!

---

A szeptember 24-én megnyílt Csíkszeredai Könyvvásáron Székedi Ferencnek a vásár második napján átnyújtották a MÚRE (Magyar Újságírók Romániai Egyesülete) életműdíját

1. Nászta Katalin:
   2020. szeptember 25. 17:54

   Reméljük, látunk majd képeket is az alkotásokról. Gratulálok!

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ