In memoriam Kerekes Tamás

Elköltöztem a másvilágra.
Nagyon sajnálom, hogy így alakult.
Pénzem nincs.
Végrendeletet nem hagytam.
Mondja meg Tamásnak**, hogy szeretem őt. Sajnálom a történteket.
Nincs rossz dolgom itt.
Mondja meg Tamásnak, hogy össze akartam őket hozni, békíteni.
Ne aggódjatok értem, jól vagyok.
Minden olyan könnyű.
Végrendeletet nem hagytam.
Azt hittem, még tovább élek.
Szeretlek benneteket.
Ne sirassatok.
Gyertek el a temetésemre.
Szeretlek benneteket.
Vigyázzon Tamásra!
Gyenge az idegi konstrukciója.
A szívem nem bírta. Más baj nem volt.
Az utcán elestem. Megszédültem és elestem.
Aztán ide kerültem.
A kis hűtőt nem vitte el.
Odaadtam. Tamásé, de neki nem kellett.
Mikor lesz a temetésem?
Nem tudja?
Ne sírjanak, nem kell.
Az a…tudja ki… ne álljon a koporsómhoz!
Legjobb lenne, ha ott sem lenne.
Az Öcsi kabátját eltettem csak.
Az ágy alatt…
– Öcsinek üzen még valamit? – kérdeztem.
Ne féljen a haláltól.
Elmúlik a fájdalom.
Maga mit dolgozik? Levelet ír?
– Ülök a gép előtt és jegyzetelem, amit Gábor bácsi mondott…
– Unokáknak üzen valamit? – kérdeztem.
Rám se néztek, mit üzenjek?
Öcsinek üzenem: Ne csináljon hülyeséget. Az élet egy álom.
Legyetek boldogok!

*Nagyiday Adrienne – tanár, HR tanácsadó, teozófus; Kerekes Tamás ismerőse gimnazista kora óta – a Káfé ezúton köszöni a rendelkezsésünkre bocsátott dokumentumokat!

**Kerekes Tamás, a Káféban közölt Pingpongregény szerzője (1957-2020)