Létezik a mai modern kultúrában a terméketlenség ethosza, állítja Ernst Junger: higiéné, napkultusz, sport.
Ez megmagyarázza nekem valamennyire a germán-angol ellentétet.

*

Az orvostudomány, sport, higiéné révén történő testápolással kérkedünk, és közben annyi vonatkozását elveszítettük a test igazi kultuszának. Példának okáért elvészítettük a vándornak azt a testi elégtételét, amit a kultikus lábmosás jelentett. A Bibliát kell elolvasnod, vagy Claudel néhány mostani írását, hogy megértsd, mit jelentett a lábmosás.
Felfedeztük – annál is inkább, mivel az antik ember is tudott egyet-mást e téren – a fürdést. Felfedeztük a teljes emberi test örömét. De hátha az emberi test – a sajátmaga vonatkozásában – nem alkot teljes egységet? Hátha a bibliai vándor számára a lábak nyugalma többet jelentett minden egyébnél? Mert a test teljes fáradsága a lábakon át áramlik ki a testből, és semmi sem helyettesítheti annak a lánynak a gesztusát, aki (talán Claudelnél) megmossa atyja lábait.

*

Fehér ingem (a jobboldali bordák iránt) valahogy rozsdafoltot kapott. Nem ment ki a mosásban sem. Semmiség az egész, de amíg beszélünk, a barátom szeme mindegyre a foltra téved, és egyszer csak kényelmetlenül kezdem érezni magamat. „Vérfolt, fantáziálok mintegy védekezési reflex-szerűen. „A mellemet a jobboldalamon lándzsa verte át.”
De mért mondtam éppen lándzsát? Természetesen tréfa az egész. De a tréfálkozáshoz mért éppen ezt a szót vettem elő, és nem másikat? Jó pár évszázada az emberek nem lándzsával hadakoznak, mégis – bizonyos szempontból – aktuális fegyvernek számít. Miért?
Mivel magának a fegyvernek a típusa: azé a fegyveré, amely az ember kezének a meghosszabbítása, vagy éppen magát az embert hosszabbítja meg. A harckocsi, a repülőgép már nem hosszabbítják meg az embert: az ember odabent van, bennük. Használhatja őket, de ezek nem az ember a második, harmadik hatványon…ezek egyebek: más harci mechanizmus, más hatásfok.
Ezért, valahogyan azt hiszem, a történelem folyamán nem fognak az emberek közmondásaiba bekerülni. A hadfi örök felszerelése marad a lándzsa, a kard, az íj.

*

Ha valamit is demonstrálni akarok az Iskolában, az elsősorban az, hogy minden a kultúrával kezdődik. Hogy nem jelent vérszegénnyé válást, elélettelenedést. Éppen a kultúra nevében nem fogom soha megbocsátani azoknak, akik a fiatalembert „visszaküldik a könyvhöz” , azzal a meggyőződéssel, hogy így majd megszabadul az ösztönvilágtól. Személyesen viszont azt szeretném, ha a fiatalság jelentős része a sport és hasonszőrű foglalatosságok mellett marad. Mivel, hogyha a kultúrába túl egészséges, túl direkt emberek jönnek, híjával annak a felfoghatatlan minimumnak, amelyet még egyetlen pedagógus sem tudott meghatározni valaha, és amelyet minőségnek nevezünk, akkor a kultúrában minden bekövetkezhet.
Mint minden érvényes világ, a kultúra zárt marad. Találsz benne örömre és melankóliára, telítettségre és hiányra egyaránt. Találsz éhségre és ennivalóra. De nem tudom, valahogy csak másodjára kapod meg. Az azonnali dolog ízét én meghagynám az azonnali élet kedvelőinek.

Fordította: Bartha György

(Folytatjuk)