Lódicsné hetedik gyerekként szült egy autócskát. A szülészet és a környékbeli utcák csodájára jártak. Merthogy az újszülött ugyanolyan hús-vér csecsemő volt, mint a többi aznap világra jött, csupán alakja volt autószerű, egészen pontosan Volkswagen márka. Lódicsné nemigen értette a gének ilyetén furcsa játékát, de kétóránként azért megszoptatta a követelőző csodabogarat.
Az orvosok közben tanakodtak, hogy kitaláljanak valami magyarázatot a nem mindennapi jelenségre. Nem találtak ki semmit. Lódicsnét harmadnap kiírták a szülészetről. Vihette haza karján hetedik újszülöttjét.
Volt nagy ujjongás a gyerekek körében, amikor anyjuk kipólyálta a legifjabb kicsi testvért. Főleg a három fiú volt oda tőle. Lódics papa csak hümmögött a bajsza alatt, de ki nem ejtett volna egy épkézláb szót se az istenadta. Mint a kuka. Mint aki fellegekben jár. Lódicsné se forszírozta. Ha az urának szó nélkül jó, meg a gyerekeknek is jó, akkor le van tudva a dolog. „Majd csak felnő a többi közt” – gondolta Lódicsné, és elkezdett rámolni, mert felfordult a ház, amíg ő odavolt.

Forrás: Csordultig lebegéssel. Válogatott araszosak. Várad-Riport. 2003. Nagyvárad