Búcsú Bogdán Tibitől

Elvitt téged is a kor
s a kór.
Bukarestben jegyet váltottak neked a
vörösszárnyú angyalok,
kéretlenül,
de nem véletlenül
segítettek fölszedni batyudat,
benne elvegyülve a kihegyzett lúdtoll,
mely nélkül minden értelmét vesztené,
jól tudtad,
bár egy zsebkés, annyi még kéne,
bárhol szükséged lehet rá, tudtad,
amivel feltörhetsz egy diót,
meglékelhetsz egy mogyorót,
meghámozhatod szalonna mellé
a vereshagymát,
de az nem maradt a zsebedben, a kés.
Meglepő jóindulattal,
szokatlanul készségesen mutatták,
merre nyugszik le a
nappalt lobbantó nap, az fog,
ott fog majd tündökölni,
ledobni
fényt a Bélkő bérceiről, de
kisvártatva jöttek a fehér angyalok ott,
s kísértek végig, végigkísértek a
maradék Úton,
hol a ciszterciek gyújtogatták
világító gyertyáikat,
fölfelé menve a meredek hegyoldalon.