Nem tudom, másutt hogy s mint, de nálunk következetesen péndznek mondják a pénzt. Megzöngetik eléggé hallhatóan a szó végét, és valóban ezüst forintosnak, rézkrajcárnak volt ilyen hangja, amikor a vásárban kiszámolták. Ha pedig nemcsak pénzszakértő, hanem nyelvész is vagyok (márpedig ezt mutatja a mellékelt ábra), akkor hozzáteszem, a magyarra egyáltalán nem jellemző kettős mássalhangzó működik ebben a varázsszóban. Mert a pénz az, varázsszó, bár kimondva még nem történik semmi. Erre is van egy okosság, ami szerint nem beszélni kell róla, hanem megfogni és fialtatni! Jó múltkor odaállok az automatához gázt és villanyt, telefont fizetni, nyomogatom a gombokat s az automata egyszer csak kezdi kérni a pénzt. Résen vagyok, köpi vissza. Még egyszer és még egyszer próbálkozom, az eredmény ugyanaz. Lám, itt egy gép, amely furamód felekezeti, generációs, avagy világnézeti okok miatt valamiért nem fogadja el tőlem a pénzt. A pénzem! Még az a legvalószínűbb, nem vagyok eléggé meggyőző, nem tisztáztam egyértelműen, hogy tisztességesen szereztem. Mielőtt tetőzik nálam a lelkiismereti roham, megszólal a banktisztviselő: hadd cserélem ki azt a százast! Magyarázatképpen hozzáteszi, nem én vagyok az egyetlen, akit ilyen kategorikusan visszautasít az automata. Rendben, nem engem, hanem csak a pénzemet. A bankjegyek biztonsági okokból dombornyomással készülnek, húzza csak végig az ujját a felületen, ugye érzi? Hát hogyne, valami finom vonalrajzot érzékelek, igen, ez az, s csupán egyetlen módja a védekezésnek. Mi ellen kell védekezni? Naiv kérdés, amióta pénz létezik ezen a földön, van a hamisítás is. Az aranyat, ezüstöt ólommaggal hamisították, csak a legkülső vékony köpeny volt nemesfém, és amikor megjelentek a bankók, sem csökkent a láz, sőt jó időbe telt, míg a kincstár lépéselőnybe került a folyamatban, akkor is csak úgy, hogy egyre újabb és bonyolultabb biztonsági jelzéseket épített be a bankjegybe. Szóval ez az egyik, de nem egyetlen fogás. A dombornyomás. A hamisító meg hamisít azóta is. Pontosan úgy, ahogy az író ír vagy a pap prédikál, hogy ne mondjam, papol. Ha pedig tovább makacskodom, hogy ilyen nincs, az én százasom nem hamis, és akkor a gépnek be kell nyelnie, mert ez a rendszer logikája, akkor mi lesz? Kitalálta, van itt egy kiskapu, mondja a tisztviselő, meggyűrögeti a bankót, szinte úgy, mint egy kiürült cukorkás zacskót, és ismét próbálkozik. Most sem megy? Akkor még egyszer, és ezúttal erőteljesebben. Ember és gép párharcában végre én győztem, de ettől még nem szálltam el. No és ha azt súgja nekem a sokat tapasztalt hivatalnok, hogy a gép csak akkor lendül akcióba, ha kétszer jól megrúgom? Mi vagyok én, gépromboló, ellenzék, sőt ellenség, aki annyira kivan a gépekre, hogy rongálja, s annyira odavan a manualitásért, hogy kutatja a köz véleményét, visszahozni a céhes életet a kisvárosba, szűcsök, foltozóvargák, bútor- és koporsókészítő asztalosok nagy örömére… Szó sincs ilyesmiről. Hirtelen eszembe jut, régi bankjegyeken olvastam a figyelmeztetést, ami szerint a hamisítás és a rongálás tilos. E makacs gyűrögetés pedig egyértelmű rongálás, amit törvény büntetett valamikor. Körülnézek a tetthelyen, szerencsére senki nem akar elfogni és bekísérni. Most megúsztam, és ráadásul be is csaptalak, mondom a gépnek. Letegezem, s tudjuk, ez mit jelent. Átvágtalak, barátom, mert addig mind birizgáltam a torkodat, míg lenyelettem veled a százast, ami ráadásul nem is volt hamis!

1. Csata Ernő:
   2020. október 11. 09:43

   Végül is, hál’ istennek, ahogy mostanság, még a pénzügyi szakemberek is (helytelenül) mondják, a pénz, még így összevisszagyűrögetve is ,,kifizetésre került”.