Constantin Noica: Filozófiai napló (52)
Valamennyi filozófiai diszciplína közül legszomorúbb sors a pszichológiának jutott osztályrészül. Maîtresse-tudományág a XIX. században, amikor úgy tűnt, hogy felteszi a koronát, mint az emberről alkotott diszciplína, a dolgok tudományára. Mostanra a perifériára szorult vissza. Hiszen pszichológiailag jóformán már semmit sem magyarázunk, magát a lélektant kivéve. Nem csupán a matematika és a logika mellőzi a lélektant, de a megismerés, az esztétikai élmény, az etikai és vallási átélés úgyszintén. Amikor nyílvánvalóvá vált a lélek és a szellem különbözősége, a lélektan szimpla lélek-tudománnyá degradálódott. (Ezért van az, hogy a lélektani behatároltságot még megőrző francia filozófia olyan keveset mond számunkra manapság).
Az ember szellemi élete, vagy egyszerűen: maga az élet túlhaladta a pszichológiát: tiszta dialektikává vált, vagy egzisztenciális drámává. Mert sem a biológiai, sem pedig a lélektani jelleg nem merítette ki az életet. Mára felfedeztük azt, ami egyéb.
*
Most értem meg, mi A. V. problémája: olyan szellem ő, akit a lélek fojtogat. Megtaláltam benne élő példáját annak a feszültségnek, mely a jelenkori filozófiában a szellem és a lélek között munkál. Íme a legnagyobb szellem, akit ismernem adatott, megfertőződve a jóság, a könnyek, a lélek által, készen arra, hogy bekapcsolódjék a karitatív mozgalmakba.
Aki nem érzékeli azt, ami kegyetlen, önző, vad a szellemben, saját életnívója alatt él. A nagy emberek nem jók – íme a kendőzetlen igazság. Nem állítom azt se, hogy rosszak, mivel ezzel ugyancsak megkisebbíteném őket. De nem jók. Mert nem másokért vannak, hanem azért a szellemért, amelyet lényük magába foglal.
*
A filozófiának az a kényszerképzete, hogy „strenge Wissenschaft”-tá válik. Miközben azt vizsgálja tulajdonképpen, hogy hogyan lehetséges a „strenge Wissenschaft”.
*
A tudomány: megismerés. Ám a megismerés fölötti reflexió, vagyis az öntudatra ébredés, azaz a megismerés aktusának a beépítése a szellem életébe, valami egyéb dolgot eredményez: a filozófiát. A megismerés lehet pusztán racionális (megemlítem pedig, hogy a tudomány emberei is egyre gyakrabban hivatkoznak az irracionalitásra); ám az a tudat, hogy a megismerés racionális, egyáltalán nem racionális gyakorlat.
Nem tudom megérteni, hogyan ragaszkodnak egyesek ahhoz, hogy ugyanaz a dolog két különböző dolog legyen (a filozófia legyen tudományos vagy éppen tudomány), hisz ezek már a legelején azt állítják sajátmagukról, hogy nem akarnak azonosak lenni.
*
Hány filozófusban nem rejtőzik a filozófia démona! Valami holtbiztosan elárulja őket: nem sajátmagukért, másokért filozofálnak, Azért írnak, hogy előadjanak, nem pedig azért, hogy sajátmaguk jöjjenek tisztába a dolgokkal.(A démon nélküli filozófusok atyja: Arisztotelész.)
Fordította: Bartha György
(Folytatjuk)
Pusztai Péter rajza