Para Olga: Készülődés

Ami szép és megőrzésre méltó, az beépült a lelkembe. A többi úgyis kacat utánunk, régi megsárgult levelek, amelyek senkinek sem mondanak semmit… De mielőtt eltépem, még átlapozom őket, beleolvasgatok.
Emlékezem.
A legszebb, legőszintébb szerelemmel ajándékoztam meg a nagy Őt. Plátóian tiszta volt ez az érzés. Hisz önmagamnál is jobban szerettem. Azt hittem, örökké tart.
De semmi nem tart örökké, elmúlik egyszer, akár a szépség, a fiatalság. A nagy Ő szerelme csak szalmaláng volt, mint nyári vihar, gyors, szikrázó, szeszélyes, és hamar elvonult. Nagyon szenvedtem a hiányától. Hónapokig. De aztán befejezve tanulmányainkat, kétfelé sodort az élet. Én messzire mentem tőle, talán tudat alatti tett volt, minél távolabb, annál jobb alapon.
És sok-sok évig, zajlott az élet, nem voltál bennem, azt hittem, nem is létezel. Elsodortak a boldog családi gondok, a nevelés szent feladata, otthon és az iskolában…
Csak sodort, sodort az élet, a férj egyre zűrösebb ügyei -nőügy, pol-i ügyei mind jobban megviseltek, és nőni kezdett a távolság köztünk, már csak az apa iránti megértés táplálta bennem a mégis megmaradást mellette. De az űr egyre mélyült, mélyült, már lehetetlen volt nem látni a repedéseket a boldognak hitt házasság kötelékén. Aztán az ocsúdás pillanataiban éreztem, bennem vagy TE valahol, mélyen elrejtve, mélyhűtött állapotban, és egy- egy ilyen boldogtalanabb percben egy-egy rég elfeledett sláger varázsszavára megelevenedtél, jöttél felém, fiatalon, vidáman, álmaim lovagja voltál és maradtál sok évig, akire jó volt gondolni mégis-mégis…
S az évek csak suhannak-suhannak, kibogozhatatlanul összebonyolódnak, zaklatások, le- és kihallgatások, házkutatásszerűség…-1979-88-as évek-, s a hatásuk nem marad el, a 89-es forradalomnak hitt Fordulat évei számunkra hozták a lelki Felfordulás éveit, amikor már nincs erő és hatalom, mely visszahozhatná az elveszett Gyermeket, és nincs erő, mely összetartaná a rettenetesen meglazult házassági köteléket.
A szakadás végleges és törvényszerű. A gyász és válás éveiben újra felbukkantál. A Sors kegye, hogy találkoztunk? Ki tudja..
Köszönöm, hogy voltál, hogy kirángattál a letargia mély ketrecéből. De csak ennyi, amit megköszönni tudok. És hidd el, ez is nagyon sok.
És most mégis eltépem a leveleid, amelyeket egy életen át megőriztem. De mindennek eljön az ideje. Ami szép és belőled megőrzendő, az már beépült a lelkembe. A legszebb sorok a levelekből, azokat őrzöm a lelkemben. Úgy őrizlek, mintha igazán az lettél volna, akinek hittelek, és nem az, aki valójában. Sok évnek kell elsuhannia, de végül tudatosult, az igazi éned égi mását szerettem benned, tehát valójában egy soha el nem érhető Szépség és őszintének hitt Szerelem eszményképe voltál… De csak hittem. Sok évig.
De ma már tudom, csak egy Ideált szerettem, nem téged.
Ezért bocsáss meg, amiért eltépem most a leveleid.

(Sepsiszentgyörgy, 2009. május 24.)

2020. október 12.

Szóljon hozzá!