A noteszemben a következő bejegyzést találom: „telefonérme” . Pillanatnyi gondolkodás után eszembe jut: egy nagyobb vendéglátó egységben telefonérmét kértem, de a visszajáró aprópénz közé vegyült, és szórakozottságból ezzel együtt a pénztárcámba tettem. Még egyet adtak. Most vissza kell szolgáltatnom.
Belépek a vendéglőbe, látom, hogy rossz órában jöttem. A kasszáskisasszony foglalt, és várnom kell. Beállok a sorba, és a hátam megett hallom a tulaj sürgető hangját: „Kisasszony, hol kapom meg az adóhivatali nyugtatömböt?”
– Mit óhajt? – kérdi végül a kasszáshölgy.
Belekezdek a mondókámba: – Egy telefonérmét szeretnék…
– Tessék, válaszol a hölgy, viharos gyorsasággal előrántva egy érmét a fiókból.
– Bocsánat, nincs szükségem rá, én akartam önnek egyet visszaadni.
– Mért nem tartja meg magának? válaszol éppen abban a pillanatban, amikor valaki elébe nyújtja a fizetési szelvényt. Megint várnom kell a megfelelő pillanatra, majd újrakezdem:
– Tévedésből egy telefonérmét vásároltam önöktől, és most vissza akarom adni.
– Tessék, válaszol kissé idegesen, és odacsap elém az üvegre 9 lejt.
– Nem kérem azt, hogy kifizessék, mondom én.
– Akkor mit akar?
-Kisasszony, mondom a lehető leghatározottabb tónusban, a minap egy telefonérme helyett, amit kifizettem, kettőt kaptam önöktől. Most vissza akarom adni az egyiket.
– Miért nem így beszélt már a legelején? Elveszi az érmét, a többi közé vágja, és a következő klienssel kezd foglalkozni.
Megalázottságot érzek, nem tudom, magam miatt-e, vagy pedig azért az etikai vétségért, hogy összezavartam a dolgokat, hogy egy helyben tartottam a világ folyását. Pedig eddig, mint valóságos élet-matézishez, éppen emiatt ragaszkodtam az etikához.
Ám, ha az életet másik élettel nem helyettesíted (csupán csak formaságból is), semmit se nyertél. És azt hiszem, én éppen ezt akartam akkor.

*

Egy XVII. században élt matematikus, Roberval, a színházi előadásról jövet megkérdi: „Qu’est-ce que cela prouve?”
Vagy, ahogy egy másik matematikus mondotta: „az élet csak arra való, hogy tanulmányozd, és előadd a matematikát.”

*

A matematika – és bármely líraian megélt Mathesis – megtisztít az élettől, hogy magának az életnek adjon vissza. Így jutott el Platon a matematika által a dialektikához, vagy Hegel Newton által (qui genuit Kant…) ugyanoda.
Természetesen, foglalkoztat ez az élet is, konkrétságaival, nyomorúságaival, színeivel. De csak amúgy formálisan, mint lecke. A tökéletesség érzete már nem lehet a tiéd, miután a matematikát megszeretted, csak odaát.
A megismerés számára a matematika mindent jelenthet. De a szellemben való kiteljesedésed, vagyis a filozófia számára csupán csak egy út. Roberval és matematikus társa nem érezték útnak. Ezért lehettek nagy matematikusok.

Fordította: Bartha György

(Folytatjuk)