Ilyenkor, déli tizenkettő felé,
a túloldalról áthallszik
a kotrógép rekedt morgása,
amint sáncot ás valami vezetéknek,
vagy kanálist mélyít,
de kit érdekel egyébként…
és hallom a mellettem ülő
rosszarcú ürge aprókat horkantó légzését,
miközben kenyérdarabokat
kotor elő a zacskójából,
hogy odaszórja a galamboknak
s a koszos zacskó sercegését is hallom,
meg a galambok finom körmének
kocogását a teleköpködött járólapokon –

aztán mint álmosító aláfestés a galambos képhez,
idevergődik az ortodox templom harangbúgása
s én azon tűnődöm,
hogy ki hallaná meg ekkora nyüzsgésben,
ha történetesen minden hiszti és feltűnés nélkül
elkezdeném ismételgetni: Segítség! Segítség!