XVII.

A barátság királynoki művelet.
Nevelődik egy fa, de bútor lesz.
Ha könnyítek a tartalmán,
ide-oda szállítható, mert
nem az a lényeg, miből lett barát,
csak az, ami nálam nem, de nála
tárolható. Kiveszem a semmit!
Beléhelyezem teljes bizodalmam.

XVIII.

Ami tudott és látható volt:
az angyalok nem magányos lények.
Érvénytelen házasságot sem török,
mégsem vagyok se angyal, se szent.
A szentek a magányos lények,
akik földi sorsukban lépték le
a csodát: a szájhagyomány szerint
rajtuk ragadt emberi méltatlant.
Szolgaságuk tudatában segíthetnek,
a nyomorúság tényén túl ők a fények.
A vesztesek – általuk élik meg szenvedésük.
Az angyalok úsznak, jelképük a porc.
A csoda nem köznapi – mert igaz volt.

XIX.

Az angyallégióba mért kell toborozni?
Megcsömörlik az ember, ha éhes, ha fáradt.
Rókabőrbe bújik minden élettani tény.
Szeretlek – nem szeretlek, kibukik a félsz.
Nem olvasom rád vétkeidet. Felveszem a bért.

(Folytatjuk)