Keszthelyi György: Retro anzix
Cselényi Bélának
Esteledik, a szürkülethez idomulva
megkérdeznélek, él-e anyád,
aki talán még mozog ugyan,
de arca beesett és hallucinál.
Nekem fáj, amit te pragmatikusan
elkönyvelsz. Miféle színmű? Évek óta
ugyanott, ugyanúgy, két út között,
folyton-folyvást ugyanaz a kérdés.
Nem képzelődöm, te írtál róla
kissé nyugatabbról, jól tudod,
mi itt rekedtünk Kossuthtal,
játékkal, muzsikával, temérdek
nyakunkba varrt perccel.
Gördül a függöny?
Csak remélni tudom a semmitmondó
statisztaszerepet és hogy a rendező
majd úgy adagolja
a pillanat széthulló töredékeit,
hogy az ne tűnjön kitagadásnak.
A kellékek merre? A Brassai utcát
jó lenne átvinni az időtlenségbe,
a balalajkát, a meditációt
rákapcsolni a lélegeztetőre,
érzésteleníteni a játékokat, ahogy mi hárman
„szegény ammóniák árusokként”
olcsón túladunk majd az ösztönvilágon.
2020. október 11.
2020. október 16. 03:57
Köszönöm szépen Gyuri a dedikációt. Szeretnék mielőbb (lírában) válaszolni.