1.

Életéről:

Költő, meseíró, politikai elítélt (sz. Budapest, 1907– mh. Érkeserű, 1983). Nem volt sem érmelléki, sem keserűi, de azzá lett.
Budapesten látta meg a napvilágot egy Seligo nevű olasz apa és Számadó nevű anya gyermekeként. Az órásinasból, kifutóból, írnokból, vándorszínészből és festőből lett költő verseskötetei, meséi a háború előtt is megjelentek Budapesten. Az Írók Szövetségénél jól ismerte József Attilát, akivel többször találkozott. Hogy fenntartsa magát, a Magyar Rádióban népmeséket mondott el. A 40-es évek elején versesköteteit betiltották.
A háború után vándorszínészként érkezik Érkeserűbe, ott ismerkedik meg majdani élettársával, Fekete Sárikával, helybéli özvegy földbirtokos-asszonnyal. 1958 júniusában 73 társával – a Sass Kálmán által képviselt érmihályfalvi csoporttal – együtt „hazaárulás” és „az államrend elleni fegyveres összeesküvés” vádjával letartóztatták. Hatodrendű vádlott lévén, számos társával együtt „csak” 25 év börtönre ítélték. 1963-ban szabadult, élete hátralevő 20 évét Érkeserűben töltötte szegényes körülmények közt.

Verseskötetei: Újsütet kenyér (1932); Arccal borulok a földre (1934); Májusfa (1937); Karácsony (194?); Új harcok elé (1940); Új versek [Sértő Kálmánnal, Szerető Sándorral] (1940); Meg kell a búzának érni… (1941); Számadó Ernő, Szerető Sándor, Tábor István versei (1941); Miénk a holnap! (1941); És mégis győzünk! (1942); Segíts meg, emberségem! [Gábor Ferenccel, Máté Imrével] (Buk. 1984).

2.

Verseiből:

Paraszt igric kesergője

Álomból az ökröm,
Száz lánc földem, tanyám,
Vágyból az asszonyom,
Meséből az apám.

Ködsátorom alja,
Hol falu, hol város,
Bánatkertem alja
Könnygyönggyel virágos.

Se égen, se földön
Nincsen nyugovásom,
Nappal éhség üldöz,
Éjjel sírom ásom.

Ugyan hová legyek,
Haljak-e, éljek-e …?
Ki szívének kedves
Pór igric éneke …?

Sárikához

Rokkád mellől könnyező szemekkel
Nézegetsz a havas fákra föl,
Szikrázik a jégvirágos ablak,
Dombok közt a téli szél fütyöl.

Elgondolod, mennyi baj szakadt ránk,
Mint a tél, oly zord az életünk,
Mindenből, mi bánat, szomoruság,
Bőségesen kijutott nekünk.
Miért is, hogy hiába szeretnék
Adni sok-sok örömet neked,
Miért is, hogy valakit szeretni
Én nékem csalt könnyek közt lehet.

Kín

Elvették tőlem a vonalak ritmusát.
Itt minden szögletes, hasáb meg kocka.
Az eget is négyszögű rámába vasalták
rácsokkal még apróbb szögekre osztva.

A váradi börtön balladája

Börtön zúzós kövein
peregnek a reggelek.
Verik kinn a sínvasat.
Öt óra van. Felkelek.

Törött ablak rácsain
rám nyirkolnak dús ködök.
Cellám dohos kövére
piros rózsát köpködök.

Éhes vagyok, szédülök,
járok kába táncokat.
Ordít az őr: Csend legyen,
ne zörgessem láncomat!

Mély verembe estem én,
ki nem húzhat húsz tulok.
Rothad már az agyam is,
versről versre pusztulok.

Összeteszem csontkezem.
Imát vacog el a szám.
Jó temetést kívánok
néked, drága Sárikám.

Ha meghalok, jól teszem.
Megfognak és szaporán
csattog le a lépcsőkön
versfaragó koponyám.

Rabnak bútor nem dukál,
koporsóm se lesz nekem.
Mennyekbe, vagy pokolra
úgy küldenek, meztelen.

Lomos börtönudvaron
kövér patkány ballag át,
néki panaszkodom el
ezt a szürke balladát.

Mindennapi történet

Cellánk üres ablakszemén
becsorog a szennyes hajnal.
Felcsördülnek a bilincsek,
megtelik a börtön jajjal.

Haldoklik egy fogolytársunk…
Nem nagy eset, ő se bánja.
Indulhat a többi után.
Megette az ólombánya.

Börtön, verés, hideg, ólom…
A tüdejét kiköpködte.
Ez se megy már többé haza –
összeintenek fölötte.

Mint a héjják, lesik, várják
lomjait, hogy szétvihessék,
halálát is eltitkolják
hogy ebédjét megehessék.

Őneki már minden mindegy.
Szeme nagy távolba réved.
Jézusom, Te megismered:
Ugy-e, hogy a Te testvéred?

Volt ennek is édesanyja?
Volt egy szív, ki őt szerette?
Irgalom, hogy nem láthatja,
nem tud róla, nincs mellette!

Meggyalázott homlokára
jó, hogy nem ejt senki könnyet.
Olthatatlan bánatok közt
búcsú nélkül válni könnyebb.

Estefelé „kiszólítják”.
Nem éhes már, nem is fázik.
Kemény feje a lépcsőkön
gyászindulót zongorázik.

Lent a hideg pincekövön
csupasz mellén patkány táncol,
s másnap reggel a grefier
kitöröli a létszámból.

Sárikának halottak napjára

Bimbóba fagyott csókok kertjéből
a legizzóbb csokrot neked küldöm,
hogy madonna-homlokod a legszebb
szűz csókok havában tündököljön.

Rajta a megbánások könnyei
mint esthajnali harmat ragyognak,
hogy visszahozzák békült illatát
bánatok temette tavaszodnak.

Hogy feldobogjon még egyszer szíved
mátkás hófehér izzásra gyúltan,
hogy lássad még egyszer a világot
hallelujás elédbe borultan.

Lehet, hogy e kései virágok
már csak bomlott sírodhoz érnek,
de akkor is, elküldöm utánad
vigasztaló, békítő testvérnek.

Karácsonyi ének

Deres rácsok foga közt
besüvölt a karácsony.
Karácsonyi éneket
hárfázgatok a rácson.

Itt állok egy szál rongyban.
Reszketek a lelkemig.
Jézus-váró két szemem
jeges könnyel megtelik.

Szent karácsony este van,
giling-galang, gingalang,
megszületett kis Jézus! –
muzsikál kint száz harang.

Fenyő, család, gyertyafény,
kalácsszagú ünnepek –
lelkem mélyén valahol
felzokog egy kisgyerek:

Ivóvizem befagyott,
nincs egy falat kenyerem,
Istenem, de messze van
Nagyváradtól Betlehem!

3.

A költő és választott hazája (utóéletéről)

„Számadó Ernő Hímeshátszigetnek nevezte a falut [Érkeserűt], amelyet hazájának választott. A költőre még sokan emlékeznek, anekdotákat mesélnek róla, tisztelettel gondolnak rá vissza. Annál is inkább, mert 1956-ban ő is megjárta a „hadak útját”, ugyanis hat és fél év börtönbüntetésre ítélte az akkori román kommunista hatalom. Hazatérte után egészségi állapota megromlott, visszavonultan élt verseinek, meséinek szentelve idejét. Környezetében csak „mesebácsinak” nevezték a helybéliek.
‘Érkeserűben talált zaklatottlelkének nyugodalmat, otthont, amelynek határában ott volt a Buday-tanya és a tanyán a szép hadiözvegy, Buday Gyuláné Fekete Sárika. Itt megtalálta helyét a világban, az érmelléki csendben, a susogó nádasok, hajbókoló fűzfák árnyékában, ahol
élettől pezsdültek a vizek” – írja Gavrucza Tibor nyugalmazott lelkipásztor az Érmelléki mesék a Hímeshátszigetről című általa szerkesztett Számadó-mesekönyv előszavában.
Az érmelléki faluban 2011-ben szobrot is állítottak Hímeshátsziget megálmodójának, így örökítve meg az utókor számára a lápvilág dalnokát, akinek a környező mocsarak, lápok bűvös világa ihlette gyermekmeséit. (…) A helyi iskola 1997-ben vette fel a nevét. A Számadó Ernő Művelődési Egyesület pedig Számadó-napokat, szavaló-és mesemondóversenyeket rendez tiszteletére. Versei is új kiadásokat értek meg Gavrucza Tibor
jóvoltából. (In: Erdélyi Napló: Számadó Ernő, a nád és a sásvidék krónikása. 2020. január 30. Riport)

„Számadó Ernőt az Érmellék költőjeként tartják számon, Gavrucza Tiborról pedig joggal mondhatjuk, hogy ő az Érmellék festője, és ő a Számadó-hagyaték egy részének gondozója is. A költő két verseskötete jelent meg szerkesztésében és illusztrációival, valamint egy meséskönyv az unokák illusztrációival”. (Harmat Béla)

„Gavruczát „főként az érmelléki tájak és Számadó Ernő versei, meséi inspirálták. A szakemberek által is nagyra értékelt akvarelljeit messze földön is megismerték, hisz, többek között – a teljesség igénye nélkül – Belgium, Hollandia, Budapest, Debrecen, Létavértes és több más magyarországi település, és természetesen Kolozsvár, Nagyvárad, Székelyhíd és szinte minden érmelléki település művészetkedvelő közönsége megcsodálhatta az Érmellék nagykövetének, Gavrucza Tibornak csodálatos vízfestményeit, és nem utolsósorban megismerhette Számadó Ernő műveit is.” (https://erhangja.ro/kultura/gavrucza-tibor-hetven-ev-egy-kotetben/)

Az oldalon Gavrucza Tibor érmelléki akvarelljei

Lásd még a témáról a Költők az árnyékos oldalról c. portált

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ