Gittai István: Kiruccanás sínautóval

A többszöri felszólításra sem engedelmeskedtünk. Az őr meg lőtt. Szerencsére a levegőbe. Sínautónkat nem lehetett megállítani. Úgy szakította át a vaskaput, mintha madzagból volna. Mire az őr újratöltött, a sínautó már lőtávolon kívül járt velünk. Ennyi az álom. A sínautó ugyanis ekkor átrobogott velünk a valóságba. Ahol most elhaladunk, ott nádas és halastó szelídkedik, hívogat minket. Nem lehet ellenállni a csábításnak. A gyerekek mindenáron fürödni akarnak. Az asszonyok meg mosnának.
Bennünk, férfiakban pedig motoszkálni kezd a halászszenvedély. Kapóra jön nekünk a mellékvágány, ahova lehúzhatunk sínautónkkal. Miközben a gyerekek fürödnek, az asszonyok mosnak, mi meg halászunk a tóban, a vasúti forgalmat egy percig se hátráltatjuk. Érdemes volt megállnunk, hiszen öröm látni a gyerekek pancsikolását, az asszonyok teregetését és a férfiakat, amint egymást felülmúlva, puszta kézzel emelik ki a ficánkoló pontyokat a vízből. Nem többet és nem kevesebbet, mint amennyi egy kiadós ebédhez elegendő.
Már javában rotyogott a halászlé a kondérban, amikor a tó tulajdonosa ránk bukkant. Nem volt nehéz dolga, hiszen a füst magasabbra szállt a közeli falu tornyánál. A tulajdonos áldott jó ember volt, mintha csak azért jött volna, hogy ismerkedjen és beszélgessen velünk. Megsimogatta a gyerekek vizes üstökét, koccintott a férfiakkal és örömmel legeltette a szemét az asszonyok formás idomain. Ezért a nehezteléslegparányibb árnya se vetült rá, hiszen hol volt az ő szemlegeltetése a mi magánterület-sértésünkhöz képest!
A tó gazdájának annyira ízlett a halászlé, a bor, meg az asszonyok kacagása, hogy felajánlotta: maradhatunk a tónál, ameddig csak kedvünk tartja. De mi nem maradtunk, mert a sínautó tanácsa úgy döntött, hogy mielőtt leszállna az este, vissza kell térnünk az álomban felállított és fegyveres őrrel védett bázisra.
Oda, ahonnan a történet elején kalandvágyból vagy valami más okból kitörtünk. A jóravaló tótulajdonos még akkor is értetlenül állt a történtek elõtt, amikor a sínautó már elindult velünk.
Ami engem illet: csöppet se vágytam vissza a bázisra. Szerintem külön-külön a többiek sem. Hiszen milyen álom-élet az, amelyet fegyverrel vigyáznak? És ahol a fûszereket hét lakattal elzárják előlünk.
Rágjuk a kétszersültet meg a különféle undok pirulákat, ahelyett, hogy csípős halászlét ennénk sok-sok zöldséggel és kövér pontydarabokkal benne.


Forrás: Csordultig lebegéssel. Válogatott araszosak. Várad-Riport. 2013. Nagyvárad.

2020. október 16.

Szóljon hozzá!