Haladunk – ez igaz, de körbe-körbe,
száz délibáb
vezet mindig mélyebb gödörbe,
amelyről azt mondják, nem gödör,
hiszen széles a láthatár.

Széles, sőt, végtelen,
gyorsan változik, tágul,
az ember ámul-bámul
a pléh-laposra laminált
panorámán.

A törvénytábla reped,
porlik, és mint homokszem
süvölt a szélfútta szavakba’,
ma-van, holnap-már-nem-lesz dűnék
íve takarja széllovasok bűnét…

Ilyen nincs, nem lehet!

Dehogynem! E homoknál
semminek nincs nagyobb hatalma,
délibábos szelek, viharok malma
zakatol éjjel-nappal,
mint új napból támadó valkűrök
hulláma szállja meg a szemet
a homok páncélos ragyogása:
egy nemzettelen Kánaán vibráló mása
a horizonton.

Ez a huszonegyedik század,
por, homok tölti meg a szádat,
csikorog a fogak között –
lenyelni ezt: kizárt, mint verssé
gyúrt dühöt, kiköpöd…

2020. 09. 29.