Kiss Székely Zoltán: Októberi füstben s ködben

Ősz. Hűvös és nyirkos. Gyullad a gaz,
s a hó majd a hamus földre ér le.
Kevés korhadékot kap a tavasz,
hogy talajra hulljon: talpról térde.

Hogy az ágakat körültáncoló
új tavasz habzó virágai majd
gyümölcsbe érjenek. Nyerít egy ló,
hangja az őszi füstbe utat szakajt.

Szórt füstök melegítik a tájat,
lélegzenek s kiáltanak felénk.
Fenyőtől fenyőig lopják a lázat,
üzenetet terítenek elénk:

várunk. Füstzászlók lobognak, mintha
virágot tavaszi fagytól óvó
üzenet járná a kertet. Mirha,
ámbra, s gyanta illata megróvó

s átláthatatlan felhőbe borít.
Virágzandó fák illúziója
őszi füstök táncába domborít
képeket. Szüret vakációja

a Küküllő felett. Dombhátakon
arany nap korongja szőlőt érlel.
Mielőtt megülne a házakon
a köd, a kék füst a völgybe ér el,

gyökere folyóba kívánkozik.
Lassú méltósággal ködfolyóvá
gyűlnek emlékeink is. És fázik
az elmúlt idő. És lassan olybá

válunk mi ketten, mint két füstgomoly,
karcsú, külön füst egymás oldalán.
Égnek törnénk, de a magasban oly
szél nyargal, mely összekuszál. Talán

már így szállunk a szülőföld felett,
bomolva, szétválaszthatatlanul.
Füstoszlopok az értelem megett.
Itt ködnyi létem értelmet tanul.

2020. október 14.

2020. október 17.

Szóljon hozzá!