Constantin Noica: Filozófiai napló (57)

Mózes vége nem lehet más, csakis a felmagasztosulás. Tudja, hogy népe meg fog romolni. Még egyszer átadja neki a törvényt, de tudja, hogy nem fogja alávetni magát. És úgy hal meg, hogy nem léphet Kánaán földjére, de előrelátva műve összeomlását.
Nem értem meg, hogy hogyan kereshetik a tanárok a történelem filozófiáját egyebütt mint az Ótestamentumban. Ott készen áll számukra nemcsak az a közönséges történelem, amely nem egyéb, mint az elmúlt összeomlások története, de az a másik, még igazabb történelem is, a jövő története. És a Mózes művére is a teljes összeomlás várt volna, ha nem jönnek a próféták, ezek a jövőre emlékező tanúk, ahogy nevezte őket Léon Bloy, hogy fogadalmat tegyenek a világ egyedüli tökéletes történelméről, amelyben a múlt végtelensége a jövő végtelenségére támaszkodik.

*

Be boldogok azok a forradalmak, amelyek tudják ki ellen kell harcolni: mindazok ellen, akiknek cipő van a lábán, vagy mindazok ellen, akiknek van múltjuk. De itt errefelé fennáll valami szubtilis és lefegyverző: hogy egyre közelebb van hozzád az ellenség – nem az idegen, nem az aljas, nem az elavult, nem az emberséges ember, mégcsak nem is a társad – egészen addig, amíg azt látod, hogy sajátmagaddal téveszted össze.
„Magadnak kell mássá válnod!”

*

Egy barátom felhívja a figyelmemet arra, milyen szép kifejezést használ Eliade Rădulescu az „eleve elrendeltség” megnevezésére: „preursire” (előresorsulás). Ó, Istenem, és ezt egy barátnak kellett a tudomásomra hoznia! A tanárok nem erre születtek.

*

Pitié pur les forts…, Franciaországban minden kimondatott.

*

„Minden folyó a tengerbe ömlik, és a tenger mégsem telik fel soha.” Csodálatos ez a Zsoltárok könyve! Ha a tenger feltelne, akkor azt mondaná: „A folyók a tengerbe ömlenek, a tenger feltelik, és kiönt, így a folyók – újra feltelve – megint csak a tengerbe ömlenek.”
Mert minden, minden hiábavalóság – annak kell lennie.


Fordította: Bartha György

(Folytatjuk)

2020. október 17.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights