Napjaink Romániájában mintha valami történelmi dolog lenne készülőben: megjelentek azok a legelsők, akik, a román nemzetbe vetett hitük birtokában, kifejezik elégedetlenségüket a román ember iránt. A román nemzetbe vetett hitük mellett. Mert, máskülönben, nyugatmajmolókból sok „bonjour-ista” került ki már a XX. század folyamán.
Mert mostanáig mindnyájan, még a XIX. század „bonjour-istái” is (kivéve a nagy előfutárt, Cantemirt), azt hitték, hogy amire szükség van, nem egyéb, mint megteremteni bizonyos feltételeket: – függetlenség, szabadság – , hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek. De az nem elég! Túl sok évet töltöttünk névtelenségben, hogy sajátmagunktól rátaláljunk a tettek és személyesülés mezejére.
De hogyha ez a román jelleg, mondja V. barátom? Miért akarnátok egyebet? Nincs még elegetek az abszurd felszólításból: „Teremts más sorsot magadnak!”
Lássuk csak! Nézzük csak meg, hogy más sors-e. Lehet, hogy ugyanaz, csak csak más az arca. Más, a fény felé fordított arc.

*

Nincs nagyobb a nemzetek magányánál. Majdnem ugyanaz, mint a bibliai félelem és sötétség.

*

Elbűvöl és megrémít is ugyanakkor V. filozófiai víziója. Ebben az emberben ott a tétlenség démona. Mivel bizonyítja? Azt állítva, hogy csupán a virtuálisnak van értéke. Annak, ami lehetne, és nem annak, ami van. Azt érzem, arra készül, hogy megalkosson egy teljes teóriát, amelyet másnak tulajdonít ugyan, de alapjában véve az ő saját démonjához köthető – ezzel igazolva, miért van értelme mégis a cselekvésnek. Van értelme, mondja, hogy meglásd: a cselekvés által mire lehetnél képes. Nem az az érdekes, mit teszel, hanem, hogy mit tudsz tenni. Azért cselekszel, hogy tudatosítsd a lehetőségeidet. Vagy másokat hajítasz a cselekvésbe, csábítod be őket, és meglesed, mire képesek. Azt érzem, szinte engem is behálóz filozófiailag: az aktuális nem adott,csupán csak a virtuális megismerése céljából. Nem létezik önmagában, csupán a saját inaktualitásának tudatra ébredését szolgálja. Kibontakozunk az álomból, hogy megtudjuk mindazt, ami alszik bennünk az álom idején. Megér egy filozófiai rendszert.
De csupán csak ennyi! Mert másként van; most tisztán érzékelem, hogy másként van. A tett nem abban határoz meg téged, ami voltál, hanem elkalandoztat oda, ahol sohasem jártál. A tett megváltoztat. Azzá tesz, ami lehettél volna, de van még valami egyéb is.
Valami, ami nekünk megadatik, valami, ami meg fog adatni. Az ő realistái: az ami volt, nem pedig az, ami lesz. Hogy hihetnek ők Istenben, ha nem hiszik az eljövendő királyságát?
Létezik egy kockázat – és ezért élünk. Amikor azt látja Szent Ágoston, hogy milyen jól sikerült a törvénytelen fia, így kiált fel: „tőlem csak a bűnt örökölte, Uram, te tetted hozzá a többit!” Értitek ezt? Mindaz, ami tett, mindaz ami kivonulás az álomból, illegitim dolog: ám az Isten irgalmas, ő szolgáltatja a többit. Amit mi adunk: a bűn, tehát a kevélység, az evilági vágyakozás, a kéj, a kiváncsiság, a sötétség. Minden egyéb az Úrtól származik.

Fordította: Bartha György

(Folytatjuk)