Bölöni Domokos böngészője
HÁZAVATÁS ÚJGAZDAGÉKNÁL
Újgazdagék villát építtettek. A bejárat előtt négy szimbolisztikus női szobor áll. A házavatáson egy látogató megkérdi a szomszédjától:
— Mondja kérem, mit ábrázolnak ezek a szobrok?
— Az öt érzéket.
— De hiszen itt csak négy van!
— No igen, az ízlés hiányzik.
A JÖVŐ ZENÉJE
Két repülő találkozik a levegőben.
— Hová olyan sietve? — kérdi az egyik.
— Az északi sarokra egy kis jeges borogatásért. Ugyanis éppen most égettem meg a lábamat a Vezúvnál.
Színházi Élet, 1937/31
KONGRESSZUSON
Egy úr fölsiet a szónoki emelvényre, tölt magának, és iszik. Az elnök rácsönget:
— Tessék már beszélni.
— Nincs nekem semmi mondanivalóm.
— Akkor miért kéredzkedett a szónoki emelvényre?
— Mert nagyon szomjas voltam, és itt láttam egy pohár vizet.
Színházi Élet, 1937/25
VIGYÁZAT, VICCET MONDOK!
A legtöbben vicceket gyűjtenek. Némelyek fel is írják őket. Meg vagyok róla győződve, hogy ezek magukban így szólnak: »Ma estére van hét darab új viccem, ma remek leszek.« Pedig gyenge dolog a városban szájról szájra adott viccekkel felvonulni. Nem figyelték meg önök, hogy egy-két vicc után, még siker esetén is, többnyire milyen kínos csend áll be? Az unalom angyala repül a szobán keresztül.
A viccmesélés társaságban megöli a színvonalat. Természetes, hogy a széries a legjobb viccel kezdődik.
Aztán jönnek újabbak, ezek már csak éppen az »elfogadhatók«. Majd nyomasztó pauzák után gyenge, selejtes példányok következnek. Végül a csőd. Most már nehéz is visszamenni a rendes társalgáshoz. A viccmondó megölte a hangulatot.
Még akkor is, ha ma »jó napja volt«, és csupa jó viccet hozott. Még ha kitűnően adott is elő.
Mert vicceknél ez a lényeg, a jó elmondás. De még ennek is mennyi akadálya van! Ki ne ismerné őket. Íme:
— Elmondok egy viccet, de szólj, ha ismered — kezdi. Majd a második mondatnál:
— Becsületszavadra nem ismered?
(A társaság többi tagja felé fordulva):
— Önök sem? Senki?
Egy úr:
— Én ismerem. De csak mondja, oly jó.
— Nem, akkor nincs értelme! (Ez sértés a többiekkel szemben. Ezek mégis kedvesen):
— De kérjük, csak mondja! Kérem!
Előadó folytatja. Majd elcsattan a poén. Egyesek nevetnek. Hárman is jelentkeznek:
— Én már ismertem!
Előadó (érzékenyen): Hát akkor miért hagyták elmondani?
Most egy kellemetlen úr jelentkezik: — Én másként hallottam a viccet. Nálam a végén mondja csak a kalauz…
Színházi Élet, 1937/33
Pusztai Péter rajza